Jégkori kihalások: újabb bizonyíték az ember ellen<br/>

Két egymástól független vizsgálat is arra az eredményre jutott, hogy az új ragadozó faj, a Homo sapiens játszotta a legnagyobb szerepet az ausztráliai és az észak-amerikai nagytermetű pleisztocén állatok kihalásában.

Az összes 100 kilogrammnál súlyosabb ausztráliai szárazföldi emlős, hüllő és madár kipusztult a késő-negyedidőszakban. Ki, vagy mi okozhatta ilyen sok, egymástól nagyon különböző élőlény kihalását geológiai értelemben nagyon rövid idő alatt? A kutatások már több mint egy évszázada folynak ebben a kérdésben, és két fő gyanúsított került előtérbe.

Az egyik lehetőség a legutolsó jégkorszak kezdetekor beköszöntő éghajlatváltozás. A másik gyanúsított az ekkoriban feltörekvő ragadozó faj, a Homo sapiens. Akárcsak egy jó krimi esetében, itt is nagyon fontos a halál pontos idejének a megállapítása. Hosszú évtizedekig azonban nehézséget jelentett annak kimutatása, hogy pontosan mikor haltak ki az ausztrál óriások. Sajnos a radiokarbon mérések pontosságának is vannak határai.

Richard Roberts, a Melbournei Egyetem kutatója és munkatársai a C-14-es méréseket két másik kormeghatározási módszerrel kombinálták. A vizsgálatokhoz Ausztráliából és Pápua Új-Guineából származó ősmaradványokat használtak. Ez a két terület a jégkorszak idején jellemző alacsony tengerszint miatt szárazföldi összeköttetésben állt egymással.

Az optikai és az U-Th (urán-tórium) kormeghatározási módszer egyaránt azt jelezte, hogy a kihalások a legnagyobb valószínűséggel körülbelül 46 000 évvel ezelőtt történtek. Mivel a legutolsó jégkorszak 19-23 000 évvel ezelőtt volt, a fenti dátum túl korai ahhoz, hogy az éghajlatot okoljuk a kihalásokért. Ehelyett az adatok az emberek bűnösségére utalnak, mivel az első emberek körülbelül 56 000 évvel ezelőtt érkeztek a mai Ausztrália területére.

Így a tettes megvan, de a módszer még nem világos. Nem egyértelmű, hogy az emberek a kihalásig vadászták az óriási gyíkokat, madarakat és emlősöket, vagy pedig egyszerűen oly mértékben megzavarták az ökoszisztémát, hogy annak a következménye csak a kihalás lehetett.

Érdekes egybeesés, hogy az ausztráliai kutatást ugyanabban az időben és ugyanabban a folyóiratban publikálták, mint azt a vizsgálatot, amelyben azt próbálták kideríteni, hogy mi okozta a hasonló tömeges kihalást Észak-Amerikában. A Kalifornia Egyetemen kifejlesztett számítógépes előrejelzésben figyelembe vették az emberek különböző lehetséges létszámát, a vadászati képességeiket, a verseny mértékét a fajok között és a különböző fajok földrajzi szétszóródását. Az előrejelzés közel esett az ősmaradványok alapján ismert valósághoz.

A program 41 prédafajból 32 esetében pontosan jelezte, hogy mi történt. Nem csak azt mutatta meg a program, hogy melyik faj fog kihalni, hanem azt is, hogy mikor. A következtetés az volt, hogy a jelentősebb kihalások Észak-Amerikában 800-1600 évvel azután történtek, hogy az ember 13 000 évvel ezelőtt megjelent.

Geológiai időléptékben nézve a pusztítás mindkét esetben pillanatszerű volt. Emberi léptékben vizsgálva viszont olyan lassú folyamatról van szó, hogy az elkövetők nem is lehettek tudatában cselekedetük súlyának.

Dulai Alfréd

Ajánló:

Angol nyelvű sajtóanyag a Melbournei Egyetem honlapján az ausztrál kihalásokról.

Korábban:

2001. május 9. Az Amerikai Természettudományi Múzeumban épül Noé bárkájának 21. századi változata. A kor szellemének megfelelően az állatok nem egészben és párosával, hanem kis darabokban, lefagyasztva kerülnek begyűjtésre. 2000. március 10. A Földnek nem kell összeütköznie egy üstökössel, hogy eltűnjön az itt élő fajok 40%-a. A láncfűrészek és a buldózerek is jól elvégzik ezt a munkát. Könnyen előfordulhat, hogy 10 millió év múlva úgy tekintenek vissza a 21. századra, mint egy nagy kihalási katasztrófára.