<SPAN style="FONT-SIZE: 13.5pt; FONT-FAMILY: Arial">Fizetésképtelen a Gyermekrák Alapítvány </SPAN>

Vágólapra másolva!
Nincs pénze a Gyermekrák Alapítványnak, amiből visszafizethetné az APEH-nak a számukra korábban, tévedésből kiutalt 102 millió forintot. A Legfelsőbb Bíróság arra kötelezte a szervezetet, hogy fizesse vissza a pénzt. Az alapítvány számláján lévő, az adóhatóság által már korábban zárolt összeg a szervezet elnöke szerint az egészségügyi tárcáé.
Vágólapra másolva!

Balogh István, a Gyermekrák Alapítvány elnöke az [origo]-nak elmondta, hogy nincs már meg az a 102 millió forint, amit az APEH visszakövetel. Az összeget ugyanis korábban a beteg gyerekekre fordították. A szervezetnek nincs pénze, amiből visszafizethetné az adóhatóság követelését. Jelenleg ugyan 135 millió forint található az Alapítvány számláján, de az adóhatóság ezt már zárolta korábban. Ráadásul az említett összeget a kormány utalta számlájukra, azzal a kikötéssel, hogy azt kizárólag gyerekgyógyításra lehet felhasználni. A pénz az egészségügyi tárcáé, a Gyermekrák Alapítvány csak az összeg szétosztásában segítene.

A 102 millió visszafizetésére a Legfelsőbb Bíróság kötelezte az alapítványt. Az LB ugyanis megváltoztatta a Gyermekrák Alapítvánnyal kapcsolatban a Fővárosi Bíróság által korábban hozott elsőfokú ítéletet.

A Legfelsőbb Bíróság elutasította a Gyermekrák Alapítvány korábbi kérelmét, hogy tekintse jogosultnak az egyszázalékos felajánlásokra. Az elsőfokú bírósági határozat szerint az APEH azért nem perelheti vissza az alapítvány számára összegyűlt adófelajánlásokat, mert azt korábban már kiutalta számára. A jogerős bírói döntés szerint az adóhivatal nem követett el jogsértést, amikor értesítést küldött a felajánlás összegéről, illetve a pénz kiutalásáról.

Az LB megállapítja, hogy az alapítvány nem lehet az adófelajánlások kedvezményezettje, mivel nem felel meg a törvényi előírásoknak.

A törvény szerint a magánalapítványok a bejegyzéstől számított három, míg a közalapítványok egy év után jogosultak az személyi jövedelemadó 1 százalékának gyűjtésére. A Gyermekrák Alapítványt 1997-ben nyilvánították közhasznúvá. A szervezet 1998-ban kampányt indított az adófelajánlásokért, az ebből összegyűlt 102 millió forintot az APEH 1999-ben - tévedésből - ki is utalta a szervezetnek.

Az alapítvány két év alatt összesen 236 millió forintot gyűjtött össze adófelajánlásokból úgy, hogy a törvényi előírások szerint arra nem volt jogosult. Balogh István viszont azt állította, hogy mivel a Gyermekrák Alapítvány kiemelten közhasznú tevékenységet ellátó szervezet, rájuk nem vonatkozott a 3 éves moratórium. Ráadásul ők nem követelték a pénzt, az adóhatóság értesítette őket arról, hogy mekkora összeg gyűlt össze számukra.

Az APEH viszont állítja: többször jelezte a szervezetnek, ne kampányoljon, mert nem jogosult a felajánlásokra. Ennek ellenére az APEH 1999-ben még kiutalta az összegyűlt 102 millió forintot, a 2000-ben felajánlott 134 millió kifizetését viszont már megtagadta, és a korábban kiutalt összeget is visszakövetelte.

A Gyermekrák Alapítvány a Legfelsőbb Bíróság döntését tiszteletben tartja, de a végzés ismeretében jogászaival megteszi a felülvizsgálathoz szükséges lépéseket - közölte Balogh István.

[origo]