Feketelistás vendéglátók a követségek honlapjain

Továbbra sem sikerült számottevően visszaszorítani a vendéglátóhelyek egy részénél a visszaéléseket, bár a hatóságok minden évben rendszeresen ellenőrzik az üzleteket. Nem elég erősek a hatósági jogosítványok - ezt maguk a szervezetek illetékesei állítják. A nagykövetségek honlapján - ahol a külföldi turistáknak nem ajánlott vendéglátóhelyek listáját teszik közzé - immár negyedik éve ugyanaz a 8-10 ismert belvárosi bár, étterem neve köszön vissza.
Noha évről évre egyre szigorúbb országos ellenőrzésekről számol be a szezonban külföldiek által látogatott helyeken a fogyasztóvédelem, a tisztiorvosi szolgálat, a vám- és pénzügyőrség, valamint az önkormányzatok, a szabálytalankodó vendéglátóhelyek száma nem csökken igazán. Hasonlóképpen szinte ugyanaz a 8-10 belvárosi étterem és bár szerepel a külföldi, főként az Egyesült Államok, Franciaország követségeinek honlapjain.
Mintegy két és fél ezer vendéglátóhelyet ellenőriznek évente a fogyasztóvédelmi felügyelőségek országszerte. Ezeknek csaknem felében tárnak fel valamilyen szabálytalanságot, és minden ötödik próbavásárlásnál derül ki, hogy megkárosítják az oda betérőket.
A tisztiorvosi szolgálat (ÁNTSZ), közismertebb nevén a "Köjál" eddigi vizsgálatainak eredménye sem jobb: a nyári, kiemelt ellenőrzéseken a vendéglátó-ipari egységek több mint felében kellett tavaly intézkedni valamilyen higiéniai előírás, szabály megsértése miatt. A hatóság a nyári szezonban csaknem harmincezer étkezőhelyet vizsgál meg - tudta meg a Magyar Hírlap Kovács Attila országos tisztifőorvos-helyettestől.
Az amerikai nagykövetség honlapján, az úgynevezett "feketelistán" azoknak a vendéglátóhelyeknek a nevét és címét tüntették fel, melyeket a vendégek megkárosítása miatt nem ajánlanak az országba látogató turistáknak.
Bár az elmúlt években a túlszámlázások miatt a fogyasztóvédelem hasonló listákat tett közzé, úgy vélik, mára olyan "rózsás" a helyzet, hogy nincs rá szükség.
Idén januártól összesen mintegy tíz bejelentés érkezett vendéglátó-ipari egységekre, ezek között belvárosi is van, ám a bejelentők mindegyike más és más helyre panaszkodott, tömegesen egyikre sem - közölte lapunkkal Dienes Katalin, a felügyelőség munkatársa.
A nagykövetség listája nem állja meg a helyét - közölte a lappal az egyik érintett, a Flashdance bár képviselője.
A nyolc szórakozóhelyből azóta többet eladtak, sőt olyan hely is akad, melyet két különböző néven és címmel tüntettek fel a listán. A túlszámlázásnak egyébként sem lenne semmi értelme, hiszen minden szabad áras, és mindenki annyit kér az italokért, amennyit akar. A hatóságok szinte hetente, a rendőrség pedig minden éjszaka ellenőrzést tart a Flashdance-ben - tette hozzá a neve elhallgatását kérő illetékes.
Az V. kerületi polgármesteri hivatal rendszeresen vizsgálja a vendéglátó-ipari egységeket. Kirívó szabálytalanságot nem találtak, tömeges bejelentések sem érkeztek, így nem indokolt, hogy bármelyik bár "listára" kerüljön - tájékoztatott Rónaszéki László jegyző. A jelenlegi jogszabályok alkalmasak arra, hogy felelősségre vonják a nyerészkedő vendéglátókat, ám csak akkor, ha feljelentést tesznek a sértettek - tette hozzá.
Egyéb jogosítvány híján a felügyelők leginkább csak az engedélyeket, számlákat és a vásárlók tájékoztatását ellenőrizhetik - ismerte meg lapunk az ellenőrök jogosítványait. Egyedüli "fegyver" a próbavásárlás. Ha ennek során találnak súlyos hibát, akkor kezdeményezhetik az üzlet bezárását - panaszkodott egy keveset a fogyasztóvédelem illetékese.
Komoly ügyre eddig nem derült fény - tájékoztatta a lapot Lombosi Gábor, a Magyar Szálloda Szövetség titkára. Az utazó akkor csalódott, ha a szálláshelyek katalógusbeli besorolása magasabb, mint amilyen szolgáltatást végül a turista kap. Minden szállodás nevében ugyan nem tud nyilatkozni, mert a szövetségnek az állandó szállók közül csak minden második a tagja - jelentette ki Lombosi Gábor.
Siófokon évek óta szinte változatlan vendéglőskör. Belső szabályrendszer igyekszik biztosítani a tisztességes működést, amihez az "újak" is kénytelenek igazodni - tájékoztatott Kónyáné Zsarnovszky Judit városi aljegyző. Ám az önkormányzat is ügyel: az összes vendéglátóhelyet ellenőrzi. Sikerült elérni, hogy a Coca-Cola Beach House-ban legkésőbb éjjel 11 óráig befejeződjenek a koncertek, ezután azonban az utcára kirajzó fiatalok drograzziákra is számíthatnak - közölte.