A leleplezett műholdas kártyahamisítás csak a jéghegy csúcsa

Vágólapra másolva!
A napokban derült fény arra, hogy a Canal Plus francia műsorszolgáltató előfizetői kártyáit nagy tételben hamisították Magyarországon. A hatóságok letartóztattak hat magyar és egy angol állampolgárt. A francia cég szerint 64 milliárd forint értékű kárt okoztak a csalók. A magyar kábeltévés és műholdas műsorszolgáltatók azt állítják hogy, biztonságosabb technikával rendelkeznek, mint a francia Canal Plus.
Vágólapra másolva!

Szerdán derült fény arra az ügyre, melyben Magyarországon hamisított kártyákkal károsították meg a francia Canal Plus csatornát, amely kódolt programokat sugároz műholdon keresztül. A rendőrség letartóztatott hét személyt, lefoglalt nyolcszáz hamisított kártyát. A francia cég szerint 64 milliárd forintos veszteség érte őket a hamisítók miatt. A magyar rendőrség 64 millió forintos - a lefoglalt kártyák értéke - károkozással gyanúsítja a hamisító szervezet vezetőjét, egy angol állampolgárt.

Többek szerint is a most felderített eset csupán a jéghegy csúcsa. Az interneten számos helyen kínálnak hamisított, kódolt adások fogadására alkalmas kártyákat, feltört kódokat. A legértékesebbek ezek közül a különböző erotikus és pornócsatornák kódjai.

A magyar szolgáltatók szerint rendszereik biztonságosabbak mint a franciáké

A magyarországi kábeltévés és műholdas műsorszolgáltatók nem érzik veszélyeztetve magukat a kártyahamisítóktól. Az [origo] megkérdezte a UPC Hungary, az Antenna Multimédia Kft., ls a Matáv Kábeltévé Kft. képviselőit, mennyiben érintheti őket a kártyahamisítás. A műholdon keresztül is sugárzó cégek azt állítják, biztonságosabb a rendszerük, mint a francia csatornáé, a kábeles szolgáltatóknál, pedig nem kártyás rendszert alkalmaznak.

Nagy Pál Mihály, az Antenna Multimédia Kft. technológiai ágazatvezetője szerint a most feltárt ügy csupán a jéghegy csúcsa. A műsorszolgáltató ennek ellenére jelenleg nem érzi magát veszélyeztetve a kódolt adásaikat feltörni szándékozóktól. Annál is inkább, mivel nem a Canal Plus-féle kártyás rendszerrel dolgoznak, hanem komplett dekóderrel látják el ügyfeleiket. A dekóderben található chip úgy működik, hogy egy bizonyos idő után letilt, ha nem érzékeli az adás mellett, a szolgáltató által sugárzott kontroll jelet.

A UPC kártyás rendszert használ, de nem olyat, mint a Canal Plus. A cég kommunikációs igazgatója, Hagymási András szerint a hackerek nem tudnak készíteni hamis UPC-kártyákat. A cég figyelemmel kíséri a témával kapcsolatos internetes fórumokat és újsághirdetéseket, így próbálnak együtt haladni a kódolt adásokat feltörők újabb és újabb technikáival. A kommunikációs igazgató közölte, amint őket károsan érintő fejleményt tapasztalnak, azonnal jogi útra viszik az ügyet.

Klónoznak, vagy hackelnek a hamisítók

A kártya segítségével fogható adások esetén többféle módszert alkalmaznak a hamisítók. A legegyszerűbb az, ha egy rendes, hivatalos előfizetéses kártyát vásárolnak, amelyet klónoznak. A klónkártyák segítségével ugyanazokat az adásokat lehet fogni, mint az eredetivel. Mivel a szolgáltatók többsége egyirányú kommunikációt folytat a kártyával, könnyű követni a kódváltozásokat, hiszen minden kódkártya úgy viselkedik, mint az eredeti, és az egyirányú kommunikáció miatt a szolgáltató nem kap visszajelzést. Ezeket a kártyákat a cégek különböző internetes fórumokon és újsághirdetések alapján nyomozzák ki, és ha ilyenre akadnak, azonnal letiltják. Ezzel az összes klón is működésképtelenné válik.

A másik módszer a szolgáltató által sugárzott kódjel feltörése. Ezt havonta, kéthavonta küldi el a szolgáltató a televíziós adás mellett. A jelsorozat tartalmazza az előfizetői kártya adatait, valamint az új algoritmust, amely az adás dekódolásához szükséges. Ha az előfizető rendesen fizette a számláit, az ő kártyaszámát is tartalmazza a jelsorozat, a kártya pedig megkapja az új algoritmust, az adás továbbra is élvezhető. A hackerek ezt a jelsorozatot csípik el, majd számítógépükkel feltörik és betáplálják a kódot a megfelelően kialakított kártyába, így dekódolva az adást. Ezt a fajta feltörést nehezebb kiküszöbölni a szolgáltatóknak, mint letiltani egy klónozott kártyát.

Kabai Tamás a Matáv Kábel TV Kft. marketingigazgatója elmondta, hogy őket nem érintik a kártyás visszaélések, mivel a kábeles kapcsolatnál nem alkalmaznak kártyákat. Az ilyen hamisítások olyan értelemben érdekesek egy-egy kábeles szolgáltatónak, hogy esetleg ő maga használ fel hamisított kártyát és az így megszerzett adást sugározza tovább kábelen.

Ballai Vince

Korábban:

Az UPC lapja

A Matáv Kábel TV lapja

A Canal Plus lapja

Az Európa fölött keringő műholdak listája és adatai

sat.hu - az egyik hamisítással gyanúsított személy lapja

telesystems.hu - egy másik, az ügyben érintett cég lapja