Megállapodnának egymással az "alternatív" kisgazdák

Szeptemberben országos nagygyűlést tartanak az "alternatív" kisgazdák. Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter reményei szerint sikerül megegyezniük a Lányi Zsolt vezette reformerekkel abban, hogy közösen vágjanak neki a választásoknak. A miniszter, aki a Független Kisgazdák Demokratikus Szövetségének egyik vezetője, interjújában mégis úgy véli: az ő egyesületük alkalmas a Torgyán-ellenes erők egyesítésére.

- A napokban a Független Kisgazdák Demokratikus Szövetsége (FKDSZ) elhatározta, hogy ősszel új pártot alapít, csakúgy, mint a Lányi Zsolt által vezetett reformerek. Ön viszont úgy két hete azt mondta, hogy azért nem ért egyet Lányiék pártalapítási szándékával, mert az FKGP-n belül kell elérni a változásokat. Azóta miért változott az álláspontja?

- Nem változott. Az új pártról ugyanis nincs döntés. Mi azt mondtuk, hogy bekövetkezhet egy olyan helyzet - és ez egyre közelebb van -, amikor a pártalapítás elkerülhetetlenné válik.

- Tehát mégiscsak lesz párt. De miért versenyeznek Lányiékkal?

- Csak akkor van értelme pártot csinálni, ha az az összes, Torgyán-ellenes kisgazda erőt képes egyesíteni. Torgyán József pártjának támogatottsága mára alig mérhető, holott 8-10 százalékos a kisgazda szavazóbázis. Ha sikerül őket megszólítani és megszűnik a torgyáni képződmény, akkor újjáéledhet az FKGP.

- Milyen párt lenne alkalmas minderre?

- Egyelőre nem erről van szó. Itt van viszont az FKDSZ, amely alkalmas a tömörítésre. Ha párttá kell alakulni, akkor a reformereket is csatlakoztatni kell. De megelőzve a következő kérdését, hangsúlyozom: nem beolvasztásról, hanem egységesítésről van szó, közösen kell formát találni az együttműködésre.

- De miért pont az FKDSZ, miért nem a Reform Kisgazdapárt?

- Az FKDSZ azért fontos szervezet, mert jelen van a helyi pártszervezetekben, keretet ad azok továbbműködéséhez.

- Magyarul: konkurenciaharc.

- Nem versenyzünk: a cél egy, csak a módszer különbözik.

- Azért erőltetem ezt a konkurenciadolgot, mert úgy hírlik, a Fidesz nem Lányiékkal, hanem önökkel, az FKDSZ-szel készül választási megállapodást kötni.

- Nyilván ha köt választási megállapodást a nagyobbik koalíciós párt, akkor azt egy meghatározó kisgazda erővel köti meg.

- Tehát önökkel?

- Még egyszer hangsúlyoznám: nem versenyfutásról van szó. Szerintem pártérdekeken felül áll a koalíció fenntartása.

- Lányi Zsolt a Népszavának adott nyilatkozatában az MKDSZ-hez hasonlította az FKDSZ-t.

- Ez spekuláció.

- Lányi szerint is az... Viszont úgy tűnik, a reformerekkel csak az a közös, hogy nem szeretik Torgyánt.

- A két irányzat között sok a hasonlóság: mindketten egyetértünk abban, hogy Magyarországon szükség van egy olyan pártra, mint amilyen az FKGP volt eredetileg. Abban sincs vita, hogy a jelenlegi kisgazdapárt alkalmatlan a koalíció folytatására. És az is közös cél, hogy csak olyan összefogás jöhet szóba, amely az összes kisgazda erőt tömöríti, és nem rekeszt ki senkit. Ami viszont különbség, az az, hogy ki hogyan távozott a pártból. Vannak, akik ebben fontossági sorrendet állítanak fel, szerintem alaptalanul. Ezen felül kell tudni emelkedni.

- Nem lett volna egyszerűbb megbeszélni a dolgot a reformerekkel?

- Én több, meghatározó reformerrel tárgyaltam erről, és egyet is értettek a céljainkkal. De akárhogy is lesz, szeptemberre rendezni kell a vitás kérdéseket. Akkora már össze kellene hívni egy országos nagygyűlést, ahol bemutatkozhatunk a választóknak.

- Hány kisgazdapárt indul majd a választásokon?

- Remélem, hogy Torgyánékon kívül csak egy.

Korábban:

Torgyán utálja már a Fideszt, de nem szakít vele

Kizárták a kisgazdapártból a frakcióvezetőt és két minisztert