Jogerősen is elítélték Szeszák Gyula volt megyei főügyészt, aki azzal rágalmazta meg az olajbizottság előtt Györgyi Kálmán volt legfőbb ügyészt és helyettesét, Fábián Jánost, hogy bűnpártolást követtek el.

Helybenhagyta a Fővárosi Bíróság csütörtöki ítéletében a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét, amelyben rágalmazás miatt 120 000 forint pénzbüntetésre ítélte Szeszák Gyula volt Hajdú-Bihar megyei főügyészt, aki tavaly májusban az olajbizottság előtt bűnpártolással vádolta az ügyészség akkori vezetőit. A volt megyei főügyészt Györgyi Kálmán volt legfőbb ügyész és helyettese, Fábián János jelentették fel. A Fővárosi Bíróság ezenfelül 5 ezer forint eljárási költség megfizetésére kötelezte Szeszák Gyulát.

A Fővárosi Bíróságra Szeszák Gyula fellebbezésével került az ügy, amelyben az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte.
A volt ügyészségi vezetők azért adtak be feljelentést egykori kollégájuk, Szeszák Gyula ellen, mert a parlament olajbizottságának tavaly május 8-i nyilvános ülésén azt állította róluk: 1992-ben az olajügyek kapcsán bűnpártolást követtek el, amikor akadályozták Szeszák Gyula főügyészi munkáját.

A mostani ítéletet kihirdetésekor a bíró azt mondta, hogy az első fokon eljáró bíróság pontosan állapította meg a tényállást, valamint hogy a kiszabott büntetés megfelelő visszatartó erővel bír ahhoz, hogy a vádlott ne kövessen el hasonló bűncselekményt a jövőben.

Szeszák Gyula a tárgyalás során sem változtatott régebbi véleményén, fenntartotta mindazt, amit az olajbizottság előtt elmondott. Hozzátette, hogy a bíróság szerinte figyelmen kívül hagyott néhány bizonyítékokat. Szeszák Gyula ezután azt kérte, hogy távozhasson a tárgyalásról, mivel azon nem kötelező részt vennie. A bíró ehhez hozzájárult, így még a vádlók ügyvédjének felszólalása előtt elhagyta a tárgyalótermet.

(MTI)