Vágólapra másolva!
A minisztériumok állami vezetőinek külügyi tevékenységével kapcsolatos Kehi-jelentésben a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) utazásait érintve az első osztályú jegyek helyett tévedésből a business (komfort) osztályú jegyek száma szerepelt: a vizsgálat helyes megállapítása szerint a MeH 1999-ben első osztályú repülőjegyet nem vásárolt - tudatta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és a MeH hétfőn.
Vágólapra másolva!

A Kehi közleménye leszögezi: "ténylegesen a MeH 95 darab business repülőjegyet vásárolt".

- A tévedés oka, hogy a vizsgálatvezető az adatszolgáltatásnál az első osztály alatt kérte felsorolni az első osztályú, valamint a business jegyeket, ezért a MeH első osztály alatt közölte a kért adatokat, holott azok ténylegesen nem első osztályú repülőjegyek voltak - tartalmazza a Kehi közleménye. A MeH jelzi: a Népszava hétfői számának Nem csak Szabadi utazott drágán című cikkében az immáron a hat hónapja a Miniszterelnöki Hivatal honlapján olvasható Kehi-jelentésben szereplő adatokat idéz, tévesen megelőlegezve, hogy a MeH vezető munkatársai jogosulatlanul vettek volna igénybe utazási kedvezményeket.

- A Kehi az állami vezetők 1999. évi külföldi hivatalos útjairól szóló jelentése szerint a MeH-ből 95 állami vezető, illetve állami vezetői minőséget betöltő személy utazott repülőgéppel hivatalos útra. A hivatal megjegyzi: a MeH közigazgatási államtitkára utasításban szabályozza a belföldi hivatalos és ideiglenes külföldi kiküldetést teljesítők költségtérítését. Ennek értelmében: a "Repülőgéppel történő utazás esetén a hivatalt vezető miniszter első osztályú, az államtitkárok, helyettes államtitkárok, illetve az államtitkári és helyettes államtitkári juttatásra jogosultak businnes osztályú repülőjegyet vehetnek igénybe".

A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) és a Kehi válaszközleményében, amely az utazási anomáliákról számolt be (Nem csak Szabadi utazott drágán); a Népszava téves közléseként aposztrofálja azt az állítást, hogy a MeH munkatársai első osztályú jegyeket vettek volna igénybe utazásaikhoz.

A Népszava azonban csak a Szabadi Béla által a parlamentben, majd Torgyán Józsefnek a Magyar Televízióban elhangzott nyilatkozata alapján nézett utána, igaza van-e a két politikusnak; nem csupán Szabadi Béla használta föl jogosulatlanul a drágább jegyeket. A forrásként használt Kehi-jelentés megerősítette a két kisgazda állítását, a honlapon a Kehi tévedését jelző levél nem olvasható.

Ugyanakkor a MeH közigazgatási államtitkárának és az 1997-ben született kormányrendeletnek a szövege eltér egymástól, amennyiben az előbbi business osztályról az utóbbi viszont komfort osztályról beszél. Abban viszont mindketten megegyeznek, hogy a business, illetve a komfort osztályt "másodosztályként" tételezik. Mindazonáltal a Kehi tévedése sem feltétlen a véletlen műve, a Malévnál ugyanis két osztály létezik: az I. vagy comfort, vagy business, illetve II. vagy economy, vagy turista. Ezek alapján tehát sem a kormányrendelet, sem pedig a MeH rendelete nem pontos, legalábbis a Malév viszonylatában nem: úgy tesz különbséget miniszter és beosztottjai között, hogy nincs különbség. Ugyanez a helyzet például az osztrák légitársaság (Austrian Airlines) esetében: náluk is csak két osztály létezik: I. (comfort, business) és II. (economy, turista).

Ezek után már csak az a kérdés, hogy végül milyen jegyet vettek igénybe a MeH nem miniszteri szintű munkatársai s milyen osztályon utazott Szabadi?

Korábban:

Nem csak Szabadi utazott drágán