Imázsépítés Debrecenben

Egyesek az Országimázs Központhoz, mások a Happy End Kft.-hez hasonlítják a Debrecen népszerűsítését szolgáló Fesztiválközpont Kft. működését. Sőt annál is durvább - mondják a városban. A cég ugyanis szinte valamennyi jövedelmező feladatot ugyanannak a bt.-nek utal ki. A helyiek szerint kérdéses, mennyire szól mindez Debrecen városáról. Úgy vélik, sokkal inkább a Fidesz propagandáját szolgálja.

Úgy tűnik, a Fidesz - mint ahogy országosan is - megtalálta propagandájának irányító cégét Debrecenben is. A volt Kölcsey Művelődési Központ felszámolását követően életre hívták a Fesztiválközpont Kft.-t. Míg előbbi korábban évente 60 millió forintból végezte el feladatát a városban, most egy esztendőben 260 milliárdot szánnak erre.

A Fesztiválközpont abszolút önkormányzati kontroll nélkül működik. Az irányítást ugyanis - más városi tulajdonú cégekhez hasonlóan - kivették a közgyűlés közvetlen felügyelete alól. Létrehoztak egy gazdasági társaságot, s ez az önkormányzati tulajdonú vagyonkezelő részvénytársaság gyakorolja a tulajdonosi jogokat a Fesztiválközpont felett. Ennek 7 fős igazgatósági tanácsában pedig egyetlen ellenzéki képviselő ül.

- Ez számomra a 22-es csapdája - fogalmazott Szathmári Károly, Debrecen szocialista frakcióvezetője. - A gazdasági társaságokról szóló törvény értelmében ugyanis titoktartásra vagyok kötelezett. Semmilyen belső információt nem adhatok ki. Az összetételből pedig nem kétséges, hogy milyen döntések születnek - tette hozzá.

A Fesztiválközpont mint önálló gazdasági társaság önmagában dönt arról, milyen rendezvényeket hoz létre. A klasszikus értelemben vett városnak, önkormányzatiságnak beleszólása sincs. A rendezvények különböző momentumait pedig magánszemélyeknek, külső cégeknek adja ki szervezésre. -A legzsírosabb falatokat "véletlenszerűen" ugyanannak a társaságnak juttatja. A legtöbb megbízást egy kétszemélyes betéti társaság, a Falabella kapja -mondta Juhászné Lévai Katalin, a Magyar Szocialista Párt Hajdú-Bihar megyei elnöke. Ennek tulajdonosa Porkoláb Gyöngyi, a polgármester felesége. A városvezetés szereti elfelejteni, hogy mindezt az adófizetők pénzéből valósítja meg -mondta a megyei elnök.

A Falabella Bt. egy a külső munkatársaink közül - szögezte le Mészáros György, a Fesztiválközpont Kft. igazgatója. A tevékenységi körének jó részét a nyári hónapokban végző rendezvényszervező cég ugyanis minimális létszámmal működik, így külső megbízottakkal dolgoznak. Ezek közül egy a Falabella Bt.

- Rendezvényeink nem teszik lehetővé, hogy megpályáztassuk azokat - mondta Mészáros György. A munkákat minden esetben úgy adják ki, hogy felkérik az általuk arra legalkalmasabbnak tartott céget vagy magánszemélyt. Eddig mindenki elvállalta a rájuk bízott feladatot - tette hozzá az igazgató. Elmondása szerint öt megbízottal dolgoznak rendszeresen. Van, aki a filmes szervezésekben vállal részt, míg más a kórusszervezéssel foglalkozik. A Falabella Bt. a Fesztiválközpont kommunikációjáért felel, s az atlétikai ifjúsági világbajnokság kulturális kísérőrendezvényeit szervezi. A cégnek egyébként havonta utalnak, 75 ezer forint a megbízási díj - tudatta Mészáros György. Állítása szerint a Fesztiválközpont senkit sem preferál. Kiadási tételért legalább két árajánlatot kér be, s közülük soha nem a drágábbat választja - mondta.

Korábban:

A választások óta sokkal több pályázatot nyer Debrecen