Csütörtökön temetik Szathmáry Nikolettet

Vágólapra másolva!
Szathmáry Nikolett 1998-ban tűnt el, majd ez év februárjában találták meg földi maradványait. A DNS-es vizsgálat egyértelműen megállapította, hogy a csontok a kislányéi. A rendőrség ezután engedélyezte a temetést.
Vágólapra másolva!

A holttest maradványait 2001. február 20-án, Gyula belterületén, a 44-es számú főút melletti csatorna partján, a nád között találták az ott hulladékot gyűjtő munkások, becsomagolva némi ruházattal és kiegészítő tárgyakkal együtt. A csontok mérete, valamint a tárgyak alapján arra lehetett következtetni, hogy a leletek az 1998. január 14-én eltűnt Szathmáry Nikolett földi maradványai.

A DNS-vizsgálatok elvégzése után, minden adat figyelembevételével, a rendőrség egyértelműen megállapította, hogy a holttest Szathmáry Nikoletté. A rendőrség ezután engedélyezte a kislány eltemetését.

Miután az is bebizonyosodott, hogy Nikolett gyilkosság áldozata lett, a rendőrség emberölés alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytatja a nyomozást.

[origo]

Korábban: