Az MSZP visszaéléseket gyanít a Millenniumi Park építése körül

Az MSZP súlyos visszaéléseket gyanít a Millenniumi Park építése kapcsán, ezért Keller László bekérette az építkezést felügyelő ÁPV Rt. felügyelőbizottságának szocialista tagját. A Millenniumi Park építésével kapcsolatban már indítottak egy vizsgálatot. Eredmények augusztusban várhatóak. Vásárhelyi István, a vizsgálat témafelelőse, az ÁPV Rt. felügyelőbizottságának szabaddemokrata tagja szerint a beruházást nem megfelelően felügyelte hivatala.

Keller László szocialista képviselő visszaéléseket gyanít a Millenniumi Park építése körül. Ezért jövő hét hétfőjére bekérette a Képviselői Irodaházba az ÁPV Rt. szocialista párti delegáltját, Velez Zoltánt. Veleztől azt szeretné megtudni, hogy valóban történtek-e visszaélések a beruházás körül.

A képviselő többek között arra kíváncsi, ténylegesen is annyiba kerül-e a beruházás, mint az eredetileg tervezett bekerülési költség, igaz-e, hogy több száz millió forintot fizettek ki csak szakértői költségként. Emellett Keller azt gyanítja, hogy a Margit körút közelében, a Mammut II. bevásárlóközpont szomszédságában lévő Millenniumi Park építésével megbízott Kisrókus Kft. indokolatlanul sok mobiltelefont és szolgálati autót használ, többet, mint amennyi az alkalmazottak száma. (A Kisrókus Kft. az ÁPV Rt. tulajdona, tehát állami vállalat.)

Keller László elmondta: több helyről is azt hallotta, hogy a Bánk bán filmhez hasonlóan a Millenniumi Parkra fordított állami pénzek egy részét magánszemélyek zsebre akarják vágni. A képviselő egyelőre bizonyítékokat még nem kapott az ügyről, ezért lehet fontos Velez meghallgatása. Emellett - mivel sokmilliárdos beruházásról van szó- , a képviselő szerint mindenképpen tisztázni kell, pontosan mire mennyit költöttek.

Velez Zoltán csak az [origo]-tól értesült arról, hogy Keller meghallgatását tervezi, az üggyel kapcsolatos kérdésekre nem kívánt válaszolni. Közölte: nem ismeri az ügy részleteit, a Millenniumi Parkkal kapcsolatban azonban már folyik egy vizsgálat.

Ezzel kapcsolatban Vásárhelyi István az ÁPV Rt. SZDSZ-es felügyelőbizottsági tagja elmondta az [origo]-nak, hogy az összesen 12 milliárdos beruházás ügyében indított vizsgálat keretében áttekintik az építkezés teljes folyamatát a tervezéstől kezdve a kivitelezésig. A vizsgálók arra kíváncsiak minden szabályosan haladt-e.

Ezen kívül kiemelten vizsgálják az egyik - kiállítóteremnek épült - ingatlan teljes építési folyamatát is. Vásárhelyi István közöte, a vizsgálat eddigi tapasztalatai alapján jelentős aggályok merültek fel benne, miszerint a beruházást nem megfelelően felügyelte az ÁPV Rt. Erről levélben értesítette is a hivatal igazgatóját, Faragó Csabát, aki ígéretet tett arra, hogy munkatársai fokozottan felügyelik a folyamatot. A vizsgálat várhatóan augusztusban zárul le.

[origo]