Interneten értékesítették a hamis műholdvevő-kártyákat

Vágólapra másolva!
A francia tévék adatai szerint 64 milliárd forint értékű kárt okoztak azok a magyar és angol hamisítók, akik kábeltévé és műholdvevő dekóderekbe árultak hamis kártyákat. A kártyákat az interneten keresztül hirdették, az elkövetők így tartották a kapcsolatot is egymással. A társaság egész Európába,valamint Dél-Amerikába és Ázsiába is szállított hamis kártyákat. A bandát Magyarországon buktatták le.
Vágólapra másolva!

A francia televíziós társaságok, köztük az itthon is ismert Canal Plus, valamint Viaccess vezetőinek feltűnt az előfizetők számának csökkenése. Hamar gyanút fogtak, és nyomozni kezdtek. A szálak Magyarországra vezettek, ahol megtalálták a hamis kártyákat előállító helyeket. A magyar rendőrök bemérték az elkövetéssel gyanúsított személyeket, hat magyar és egy angol állampolgárt letartóztattak. Az ügyben budapesti és hajdúböszörményi, műholdas előfizetéseket kínáló cégek is érintettek.

Az elkövetők a hamisítás technológiáját a legújabb, szintén hamisított szoftverek alkalmazásával olyan tökéletesre fejlesztették, hogy a hamis kártya a kódok változtatásait is követni tudta. A kártyákat az interneten keresztül hirdették, és így tartották az elkövetők egymással a kapcsolatot is.

A sat.hu idevágó fórumán érdekes dolgok derültek ki. A hozzászólók szerint az ügyben először letartóztatott magyar állampolgárt korábban már figyelmeztette a Canal Pus csatorna, hogy hagyja abba a kártyák hamisítását, mert ha nem, annak következményei lesznek. A fórum alapján az egyik érintett cég a bűnügyben a Digital-Sat 2000 Kft., vagy Orbit-Sat Kft. lehet. A hozzászóló jellemzése szerint "Az egyik legnagyobb hacker-kártya árusító cég". Az internetes fórum alapján nem csak a francia műsorszolgáltatók érintettek az ügyben.

A kártyákat valamennyi európai országban értékesítették, nagy részüket postai úton juttatták el rendeltetési helyükre. Európán kívül szállítottak hamis kártyákat Dél-Amerikába, és több ázsiai országba is.

A francia kábeltársaságok számításaik alapján azt állítják, hogy 64 milliárd forint értékű káruk keletkezett. A kárt a társaságok egy egyéves intervallumon belüli előfizetői számcsökkenésük, tőzsdei papírjaik értékének esése, és a hamisítás ellen szükséges új biztonsági fejlesztésekhez szükséges költségeik megnövekedése alapján számították ki.

A magyar hatóságok a franciák által megjelölt kárnak csupán töredékére, 64 millió forintra találtak bizonyítékot, 800 darab hamis kártya formájában. Ezek értéke egyenként 80 ezer forint. A hamisított kártyákon kívül lefoglaltak egy laptopot, melyen a kártyák előállításához szükséges program futott, ezen kívül kártyaíró berendezéseket és műholdas beltéri egységeket is.

Az angol állampolgárt, 64 millió forint értékű károkozás miatt 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják, míg magyar társai - akiket kisebb értékű károkozással gyanúsítanak - legfeljebb öt évet kaphatnak. Az angol férfitől másfél évvel ezelőtt ötezer darab, hamisításhoz felhasználható, még programmal nem ellátott kártyát foglalt le a brit rendőrség.

Az ORFK sajtótájékoztatóján elmondták, hogy a műhely valószínűleg azért költözött Magyarországra, hogy működtetői megbújjanak az EU határain kívül. A magyar alkalmazottak csak a kiszolgálószemélyzetet alkották.

A rendőrség szakértői csapata tovább vizsgálja a lefoglalt eszközöket, mivel valószínűsíthető, hogy az elkövetők nem csak a francia cég kártyáit hamisították. Kérdéses még az ügyben, hogy a hamis kártyákat meddig tudják még használni vásárlóik, továbbá az, hogy esetleg magyarországi műsorszolgáltatóknak is okoztak-e kárt a hamisítók.
Az sem ismert, mennyi kártyát állíthattak elő eddig. Ami biztos, egy hamis kártya előállítása nem telik többe egy percnél, ha a megfelelő eszközök és programok a rendelkezésre állnak.

A vásárlók nagyon jól jártak, ugyanis a hamis kártyát csak egyszer kellett kifizetni, míg a legális előfizetők havonta költhettek több tízezer forintnak megfelelő összeget különböző előfizetői csomagokra.

[origo]