150 település nem veszi át a millenniumi zászlót

Vágólapra másolva!
150 település nem veszi át a kormány által adományozott millenniumi zászlót. Dr. Kováts Flórián, a Magyar Millenniumi Kormánybiztos Hivatalának hivatalvezetője az [origo]-nak nem volt hajlandó elárulni, hogy mely települések utasították vissza a lobogót. A megmaradt zászlókat információink szerint az egyházaknak adományozzák.
Vágólapra másolva!

A kormány Magyarország összes településének ajándékoz zászlót, amelyet minden esetben egy fontos közéleti szereplő nyújt át.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 853 lelkes település, Gacsály is bejelentette, hogy nem veszi át a zászlót. A független polgármester, Petra Anás elmondta, hogy ezzel a lépéssel szeretnék tiltakozásukat kifejezni az ellen, hogy hiába pályáztak a millenniumi rendezvénysorozatok keretében adható pénzre, a kormánytól nem kaptak semmit.

A település először 1999-ben úgy gondolta, hogy 1 millió forintot kér a kormánytól, amit visszautasítottak. Később született meg a falu főterén egy millenniumi park építésének gondolata, aminek felét a falu finanszírozta volna. Viszont 2,7 millió forint támogatásra szükségük lett volna. Ekkor (2000 őszén) a területfejlesztési tanácshoz fordultak, de kérésüket ismét elutasították, forráshiány miatt.

A polgármester januárban újabb levelet írt Nemeskürty István millenniumi kormánybiztosnak a támogatás reményében, de ezt már túl későn tette. Kováts Flórián a polgármester azon kérdésére, hogy miért nem kapott a falu támogatást, azt válaszolta, hogy túl későn jelentkeztek, és túl sok pénzt kértek.

[origo]