A szakértői vizsgálatok szerint a vihar okozhatta a Cessna tragédiáját

Továbbra is az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy egy rendkívül intenzív vihar okozhatta a június 14-én lezuhant Cessna kisrepülőgép tragédiáját. A hatszemélyes gép két pilótával és négy utassal - a Synergon Rt. vezetőivel - a fedélzetén zuhant le; mind a hatan szörnyethaltak a balesetnél.

Félidejéhez érkezett a tragédia vizsgálata. A baleset körülményeit a Légügyi Igazgatóságon alakult vizsgálóbizottság négy albizottsága vizsgálja. A testület tagjai pénteken összegezték az eddigi adatokat - közölte Antal Zoltán, a Légügyi Igazgatóság igazgatója.

A repülés körülményeit vizsgáló albizottság megállapította, hogy a pilóta felkészült volt a repülésre. A visszahallgatott rádiófelvételekből kiderült, hogy a repülőgép vezetője nem kért meteorológiai tájékoztatást a hátralévő útvonalra vonatkozóan. A szakértők megállapítása szerint a pilóta nem kért segítséget sem: feltehetően nem is gyanította, hogy milyen nagy erejű viharfelhő van előtte.

A műszaki albizottság és a laboratóriumi szakértők is azt gyanítják, hogy a kisrepülő egy viharfelhő hatalmas energiatartományába került, ahol rendkívül intenzív fel- és leáramlás volt. Ezt igazolják egy radar adatai is: a felvétel szerint mielőtt a Cessna eltűnt volna a képernyőről, olyan gyorsan elkezdett emelkedni, amire a gép hajtóműve nem lett volna képes. A szakértők feltételezése szerint ekkor törhetett le a kisgép egyik szárnya és a függőleges vezérsíkja.

Az igazgató megerősítette, hogy villám csapott a kisgép függőleges vezérsíkján kétoldalt található rádióantennába. A villámcsapás azonban nincs közvetlen összefüggésben a tragédiával - mondta Antal Zoltán. Várhatóan egy hét múlva készül el a Cessna balesetének teljes vizsgálata.

A hatszemélyes Cessna 210-es, Zágrábból Siófokra tartva, két pilótával és négy utassal - a Synergon Rt. vezetőivel - a fedélzetén zuhant le; mind a hatan szörnyethaltak a balesetben.