Szélesítené a középosztályt az MSZP

Vágólapra másolva!
A szocialisták kormányra kerülésük esetén azt szeretnék elérni, hogy a társadalom legalább kétharmada tartozzon a középosztályhoz - hangzott el szombaton az MSZP kisgyóni politikai piknikjén. A párt elnökhelyettese megígérte, hogy ha a szocialisták alakíthatnak kormányt, akkor a kabinet első száz napja alatt intézkedéseket hoz a 40-50 éves munkavállalók és a gyesről visszatérő anyák érdekeinek védelmében.
Vágólapra másolva!

A nemzeti középkormány alatt a szocialisták olyan kormányt értenek, amely a hagyományos baloldali értékek alapján politizál, és fontosak számára azok az értékek, amelyek a társadalom minden rétege számára lényegesek - mondta Medgyessy Péter, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje a párt kisgyóni rendezvényén.

Kovács László pártelnök arról szólt, hogy a szocialisták a jóléti rendszerváltás megvalósításával azt akarják elérni, hogy a társadalomnak ne egyharmada - mint jelenleg -, hanem legalább kétharmada tartozzon a középosztályhoz. A párt - ha a választók bizalmából kormányra kerül - nem klientúrát, hanem országot akar építeni - mondta az MSZP elnöke.

Szili Katalin elnökhelyettes elmondta: ha a szocialista párt alakít kormányt, kormányzásának első száz napján visszaadja a nyugdíjasoknak azt a nyugdíjemelést, amit a mostani kormány elvett tőlük, s intézkedéseket hoz a 40-50 éves munkavállalók és a gyesről visszatérő anyák érdekeinek védelmében.