Az SZDSZ írásban vár választ a Dunaferr-ügyben a kormányfőtől

Vágólapra másolva!
Négy kérdést tett fel írásban Hack Péter szabad demokrata képviselő Orbán Viktor miniszterelnöknek, a Dunaferr acélipari vállalattal és az annak beszállító vállalkozásokkal kapcsolatban. A szabad demokrata képviselő kérdéseire a törvény szerint 15 napon belül, írásban várja a választ.
Vágólapra másolva!

A múlt héten kiderült, a Dunaferr úgy kötött kizárólagos szerződést dolomitszállításról Orbán Viktor miniszterelnök édesapjának cégével, hogy közben egy másik cégnek érvényes szerződése volt a kő beszállítására. Azóta megállapodás született az ügyben, és a korábbi érvényes szerződéssel rendelkező Mészkő és Dolomit Kft. biztos lehet benne, hogy még öt évig biztosan vásárolnak tőle dolomitot. Korábban 2009-ig szóló szerződéssel rendelkezett a Mészkő és Dolomit Kft. a Dunaferrel.

A szabad demokrata politikus kérdései:

"1. Az Ön édesapja 2001. július 17-én így nyilatkozott a Magyar Hírlapnak: "Itt már nem arról van szó, hogy Dunaújvárost el kell látni jó minőségű alapanyaggal, ez már politika. A probléma megoldása a politikusokra és az ügyvédekre tartozik." Ön szerint mennyiben politikai kérdés a Dunaferr kőszállítása, s melyik politikusra tartozik az ügy?

2. Ön szerint mit üzen a polgároknak, hogy a miniszterelnök édesapja Magyarország legnagyobb állami tulajdonú iparvállalata beszállítója azok után, hogy az Ön által vezetett kormány leváltotta a cég vezetését?

3. Ha Ön állítólag arra kérte édesapját, hogy ne szállítsanak követ az autópálya-építéshez, akkor miért nem óvta családját a Dunaferr-beszállítástól is, hiszen ez utóbbi is állami vállalat?

4. Mint Ön által is ismert, a maffia Olaszországban a nagy állami megrendelésekkel alapozta meg gazdasági pozícióit. Sajnálatos, hogy a nyilvánosság előtt olyan kép kezd kialakulni, hogy ez a jelenség Magyarországon is megismétlődik. Mit kíván tenni annak érdekében, hogy eloszlassa azt a kellemetlen látszatot, hogy családja és az Ön közvetlen környezete miniszterelnöki megbízatása révén alapozza meg gazdasági sikereit?"

A szabad demokrata képviselő kérdéseire a törvény szerint 15 napon belül, írásban várja a választ.

[origo]