Demonstrálnának a tűzoltók

Vágólapra másolva!
A belügyminiszter egy rendeletével megszüntette a tűzoltóknak alanyi jogon járó veszélyességi pótlékot, átlagosan 13 500 forinttal csökkentve a havi bért. A rendelet jogosságát a tűzoltó szakszervezetek vitatják.
Vágólapra másolva!

A tűzoltók többsége demonstrációt szorgalmaz az ellen a belügyminiszteri rendelet ellen, amely eltörli az alanyi jogon járó veszélyességi pótlékot. Gálos István, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének vezetője elmondta az [origo]-nak, hogy első lépésként szakmai, jogi úton, tárgyalásokkal kívánják rendezni a vitás kérdést.

A holnapi vezetői értekezleten tanácskoznak majd a rendeletről, annak jogi alapjairól. Független jogi szakértők bevonásával azt is meg kívánják vizsgálni, hogy jogilag megalapozottnak tekinthető-e a belügyminiszteri rendelet. A problémát elsősorban tárgyalások útján kívánják rendezni, de ha ez nem sikerül, valószínű, hogy tiltakozó megmozdulást szerveznek, amit a tűzoltók többsége már most szorgalmaz.

A belügyminiszteri rendelet lényege, hogy aki nem vonul ki éles veszélyhelyzethez, az nem kap majd veszélyességi pótlékot, aki pedig kivonul, az is kevesebb pénzhez jut. Pontosan óránként bruttó 153 forintot kapnak majd a riasztás és a vészhelyzet elhárítása között eltelt időre. Emellett, mivel megszűnik a veszélyességi pótlék rendszeres volta, az nem számít majd be az átlagkeresetbe, így csökken a tűzoltók fizetett szabadság alatt kapott bére is. A bér az intézkedésnek köszönhetően átlagosan 13 500 forinttal csökken havonta - mondta Gálos István.

A szakszervezeti vezető szerint azért is sérelmes ez az intézkedés, mert a tűzoltók nem csak a valós vészhelyzetekben végeznek veszélyes munkát, hanem a kötelező mentési és elhárítási gyakorlatokon is. A rendelet értelmében azok, akik csak gyakorlatokon vesznek részt, nem kapnak veszélyességi pótlékot.

[origo]

Korábbi cikkünk:

Újra perelnek a tűzoltók

(2001. július 21.)