Az egyházak nem támogatják a kisgazdák könyörgését

A kisgazdák - a történelmi egyházak előzetes elzárkózása ellenére - országszerte megtartják a könyörgéseket a termőföld védelme érdekében augusztus 15-én.

Torgyán József FKGP-elnök július 9-én sajtótájékoztatón jelentette be, hogy országos templomi könyörgéseket, majd - azok eredménytelensége esetén - útlezárásokat szervez a kisgazdapárt a nemzeti föld védelme érdekében. A politikus szavai szerint augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját nevezték ki földvédelmi napnak.

Ezt követően Torgyán József, G. Nagyné Maczó Ágnes alelnök és Gyimóthy Géza főtitkár levélben fordult a katolikus, a református és az evangélikus egyház, a szerzetesrendek, illetve a zsidó felekezet vezetőihez, hogy az ország különböző felekezetű templomaiban tartsanak könyörgést a Nagyboldogasszony közbenjárásáért a magyar föld ügyében. A történelmi egyházak az MTI többszöri érdeklődésére egybehangzóan jelezték, hogy nem kapták meg az FKGP vezetőinek levelét.

Bosák Nándor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) alelnöke pénteken elmondta, hogy a testület nem adott engedélyt a plébániáknak arra, hogy teljesítsék az FKGP kérését. Közölte, hogy ilyen jellegű egyházi szertartást csakis a püspöki konferencia hozzájárulásával lehet megtartani. A debrecen-nyíregyházi megyéspüspök ugyanakkor jelezte: szabályaik nem tiltják, hogy papjaik a szertartás részét képező könyörgésben említést tegyenek aktuális, a helyi közösséget érintő kérdésekről. Bosák Nándor elmondta, hogy ha valaki ezt az imádkozást elrendeli, beleavatkozik az egyház belső ügyeibe. A könyörgés megtartása a helyi pap lelkiismeretén múlik.

Csoma Áron, a Magyarországi Református Egyház zsinatának szóvivője abszurdnak és kizártnak nevezte, hogy a katolikus egyház ünnepén, Nagyboldogasszony napján bármely gyülekezetükben könyörgést tartsanak.

Hafenscher Károly, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos irodájának vezetője szerint elképzelhetetlen, hogy "egy többször emlegetett, de az egyházak által meg nem kapott pártlevél politikai megrendelése nyomán ökumenikus istentiszteletet tartsanak  akár központilag, akár az egyes településeken".

Korábban:

Torgyán a Nagyboldogasszonyhoz fordul a Fidesszel szemben