Medgyessy Péter a kétkamarás parlament visszaállítását kezdeményezi

Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a kétkamarás parlament visszaállítását kezdeményezi, és ez ügyben tárgyalásokat kíván folytatni Kulcsár Kálmán és Vastagh Pál egykori, valamint Dávid Ibolya jelenlegi igazságügy-miniszterrel.

Medgyessy Péter szerint a jelenlegi parlament létszáma aránytalan az ország lélekszámához képest, ezért úgy módosítaná a több mint 50 éves alkotmányt, hogy 386 parlamenti képviselőnél kevesebb politikus üljön az alsó- és a felsőházban összesen.

Medgyessy Péter úgy látja: a civil szférán kívül az egyházaknak, a régióknak, a kisebbségeknek és a szakszervezeteknek is helyet kell biztosítani a parlamentben. - Minden szervezetnek meg kell küzdenie a legitimitásáért. A munkaadóknak és a munkavállalóknak is, ha ezt megteszik, tehát valóban képviselik azokat, akik őket küldték, akkor lesz helyük a felsőházban - nyilatkozta Medgyessy. A szocialista miniszterelnök-jelölt elmondta: tárgyalt a párt meghatározó személyiségeivel, akik nem utasították el a javaslatot. Az MSZP képviselőinek többsége az elmúlt 12 évben nem támogatta a kétkamarás parlament visszaállítását.

Dávid Ibolya a kétkamarás parlament híve

A rendszerváltozás kezdete óta a kétkamarás parlament híve vagyok, ez a vélemény azonban mindegyik összetételű Országgyűlésben kisebbségben volt - reagált Dávid Ibolya Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltjének kezdeményezésére, aki ez ügyben tárgyalásokat kíván folytatni többek között a jelenlegi igazságügy-miniszterrel is.

Dávid Ibolya hangsúlyozta: személyes véleményét mondja el a témában, és készen áll minden parlamenti demokratikus erővel e kérdést szakmai oldalról, a történelmi hagyományokat is figyelembe véve megvitatni. Hozzáfűzte: ha szóba kerül a kétkamarás parlament, számára csak úgy elfogadható, ha az Országgyűlés létszáma lényegesen csökken, akár a felére. Szerinte így "többletköltség nélkül, a demokráciának több biztosítéka lenne".

A szabaddemokraták ellenzik

A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) nem ért egyet Medgyessy Péternek, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) miniszterelnök-jelöltjének a kétkamarás parlament visszaállítására irányuló kezdeményezésével. Az SZDSZ álláspontja szerint a kétharmados törvényekkel, az Alkotmánybírósággal, az igazságszolgáltatási rendszerrel és a köztársasági elnök intézményével szemben nem jelent többletgaranciát a demokrácia számára a második kamara létrehozása.

Fodor Gábor, pártja véleményét tolmácsolva kifejtette, hogy a kétkamarás parlamentre irányuló MSZP-elképzelés ismertté válása nyomán a szabad demokraták megismétlik a párt alakulása óta vallott álláspontjukat: az SZDSZ senkinek nem partnere a magyar alkotmányos rendszer szétzilálásában. Az SZDSZ bízik abban, hogy a szocialista párt kellő időben újraértékeli ezt az ötletet.

A kereszténydemokraták helyeselnék

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) megalakulása óta támogatja a kétkamarás parlament felállítását - közölte Bartók Tivadar, a KDNP elnöke Medgyessy Péter, a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje kezdeményezésére reagálva.Szavai szerint rendkívüli jelentősége van, hogy civil, illetve más fontos társadalmi szervezetek is bekerülhessenek a törvényhozásba. - Nem lehet eljelentékteleníteni az Országgyűlést, márpedig a háromhetes ülésezési rend ebbe az irányba hat. A második kamara létrehozása megfelelő ellenőrzést jelentene a törvényhozás munkájával kapcsolatban - hangsúlyozta Bartók Tivadar.