Stumpf visszautasítja az FVM-ben történt visszaélésekkel kapcsolatos vádakat

Keller László és Tóth András szocialista képviselők Stumpf István kancelláriaminiszterhez és Orbán Viktor miniszterelnökhöz intézett levelükben Orbán és Stumpf felelősségét firtatták a Szabadi-ügyben. Stumpf - a miniszterelnök helyett is adott - válaszában visszautasította a vádakat.

Keller László és Tóth András szocialista képviselők Stumpf István kancelláriaminiszterhez címzett levelükben azt firtatták: "Hogyan minősíti Ön azt a kormányzati ellenőrzési rendszert, amely éveken át, érzéketlenül szemlélte a közpénzek és a közvagyon kezelésének folyamatos szabálytalanságait". Stumpf válaszásban azt írta: Orbán kezdeményezte Szabadi Béla akori politikai államtitkár felmentését, azonban a miniszter, Torgyán József kérte, hogy tekintsen el ettől. A miniszterelnök ekkor vizsgálatokat kezdeményezett.

"A KEHI által feltárt vizsgálatok nem tártak fel olyan hatásköri túllépést, mely szerint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium volt politikai államtitkára közigazgatási államtitkári feladatokat látott volna el" - állítja Stumpf. "A KEHI vizsgálatai a 2001-ben az FVM tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok vizsgálatát kivéve nem tártak fel olyan jogsértést, amely miatt a KEHI-nek büntető feljelentést kellett volna tennie."

Stumpf szerint a KEHI-vizsgálatok eredményei pont azt támasztják alá, hogy a kormányzati ellenőrzési rendszer az elmúlt időszakban hatékonyan működött. Hozzátette: bár a MeH-nek feladata tájékozódni a minisztériumok munkájáról, "ez nem jelent nyomozati jogkört, sem ellenőrzési vizsgálatok lefolytatására vonatkozó jogosultságot". A MeH feladata csupán a KEHI-vizsgálatok kezdeményezése, ezt pedig meg is tették - közölte válaszában a kancelláriaminiszter.

A két szocialista képviselő a miniszterelnöktől azt tudakolta: "Érez-e Ön politikai és erkölcsi felelősséget az FVM volt politikai államtitkára közfelháborodást kiváltó cselekedetei miatt?"; "Mit tett az Ön kormánya a számvevőszék által feltárt szabálytalan tranzakció létrejöttének kivizsgálására, illetve a szükséges intézkedések meghozatala érdekében?".

Stumpf válaszában az áll, hogy az Állami Számvevőszék nem a tranzakció jogszerűségét kifogásolta, hanem azt, hogy az az FVM letéti számláján került lebonyolításra. Az ÁSZ nem kezdeményezett semmiféle intézkedést az ügyben - tette hozzá a kancelláriaminiszter.

Stumpf Orbán Viktor egy nyilatkozatát idézi válaszként, miszerint a miniszterelnök nem érez jogi, csak emberi felelősséget a Szabadi-ügyben.

[origo]

Korábbi cikkünk:

Az SZDSZ szerint Orbánt politikai felelősség terheli Szabadiért

A kormányfő nem érez jogi felelősséget a Szabadi-ügy miatt