Valószínűleg nem magyar cég gyártja a tűzijátékot

Nem kapott választ felajánlkozására a legnagyobb magyarországi pirotechnikai cég. A Nike-Fiocchi Kft. kétszer is felkereste az Országimázs Központot, hogy szívesen adna árajánlatot a tűzijátékra, ha igénylik. A cég 1999-ben és előtte 33 évig készítette az augusztus 20-i tűzijátékot.

Az egyik legnagyobb magyarországi pirotechnikai cég nem kapott választ azokra a levelekre, meléyekben tudatta az Országimázs Központtal (OK), hogy kész ajánlatot adni az augusztus 20-i tűzijáték megrendezésére.

Szabó Péter, a Nike-Fiocchi Sportlőszergyártó Kft. ügyvezető elnöke elmondta az [origo]-nak, hogy kétszer is felkereste írásban az OK vezetőjét felajánlkozásával, mivel Tóth István Zoltán korábban úgy nyilatkozott, üzleti alapon adják ki a tűzijáték megrendezésére szóló megbízást. A balatonfűzfői pirotechnikai cég egyszer sem kapott választ.

A cég 2000 előtt 33 éven keresztül készítette az augusztus 20-i tűzijátékokat, az 1999-es volt az utolsó amit megrendezett - két társvállalat közreműködésével. Akkor a tűzijáték körülbelül 35-36 millió forintba került, és nagyjából ugyanennyit emésztettek fel a járulékos költségek (őrzés, forgalomelterelés, zene, fényszórók).

Szabó Péter szerint rajtuk kívül nincs másik magyarországi cég, amely képes lenne egy ilyen nagyságú tűzijáték elkészítésére. Az 1999-est is két másik céggel közösen készítették.

[origo]

Korábban:

Bruttó 850 millió augusztus huszadikára