Vágólapra másolva!
Minisztériumi és önkormányzati tűzgyújtási tilalmak ellenére sok helyen égnek az erdők, és szinte megfékezhetetlenek a tarlóégető gazdák.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön délután 35 hektár fenyves égett le a Felsőörs környéki erdőkben. A heves tüzet 5 órás munkával sikerült eloltani a tűzoltóknak. Az oltás során honvédségi és rendőrségi helikoptereket is be kellett vetni - mondta az [origo]-nak a tűzoltóság szóvivője, Dobson Tibor.

Az aratás után, a megszokás miatt a gazdák a fél országban az idén is meggyújtották a tarlót, de ez sokszor azzal jár, hogy a szomszédos erdő is leég. A tarlóégetés csak zárt területen végezhető, ha a helyi jegyző engedélyezte. Országosan nem vonatkozik rá tilalom, azt az önkormányzatoknak kell elrendelniük. Ez általában mindenhol meg is szokott történni.

A földművelésügyi minisztériumban az [origo]-nak elmondták, hogy a tarlóégetés egyébként is elhibázott eljárás a gazdák részéről. A tűz során olyan salakanyagok kerülnek a talajba, amik nem tesznek jót a jövő évi vetésnek, és ugyanannyi hasznos szerves anyag ki is ég abból. Nem beszélve a tűzben elpusztuló kisnyulakról. A földet pedig előbb-utóbb úgyis föl kell szántani, ezzel az égetés teljes egészében helyettesíthető.

Sem a tűzoltóság, sem a minisztérium nem tervez felvilágosító kampányt vidéken, miszerint a hagyományos tarlóégetés káros és tűzveszélyes.

Az ország területén az idén nyáron is több erdőtűzhöz riasztották már a tűzoltókat, bár a féléves mérleg azt mutatja, hogy az idén kevesebb közterület kapott lángra. A legtöbb tüzet idén is Bács-Kiskun, Békés, Borsod, Fejér, Veszprém és Pest megyéből jelentették. Mint a legtöbb évben, júliusban most is életbe lépett az országos erdei tűzgyújtási tilalom. Mégis lángra kapnak időről időre az erdők, ami a szóvivő véleménye szerint nem utolsósorban annak következménye, hogy elhanyagolt állapotban vannak. A kárpótlás során sok erdő került magánkézbe, de az új tulajdonosok nem alakítanak ki tűzvédő sávokat, nem takarítják és ellenőrzik az erdőket.

[origo]