Megtalálták az eltűnt asszonyt és két gyermekét

Vágólapra másolva!
A péntek déli órákban megtalálták a csütörtökön eltűnt asszonyt és két gyermekét egy lakatlan, Sükösd közeli tanyán. Az asszony elmondása szerint azért szökött meg otthonról, mert összekülönbözött férjével. Az asszony állítja: családi viszály miatt szökött meg.
Vágólapra másolva!

A Bajai Rendőrkapitányság, a tűzoltóság és a lakosság tizenhat órás megfeszített munkájának eredményeképpen pénteken Sükösd határában, egy romos, elhagyott tanyán megtalálták Góman Jánosnét, tizenegy éve lányát és három éves kisfiát - mondta el Hortobágyi István, a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője

A 39 éves asszony a rendőrség kérdésére elmondta: azért szökött meg otthonról, mert előző este összekülönbözött a férjével. Mikor elindult, két nagyobbik gyereke követte.