Rendőri vezetők ellen emeltek vádat a Békés megyei olajügyben

Vágólapra másolva!
Vádat emelnek a volt szeghalmi rendőrkapitány és két beosztottja ellen a Békés megyei olajügyben. Berke Imrét és társait egyebek mellett bűnpártolással és hivatali visszaéléssel vádolja a Debreceni Katonai Ügyészség.
Vágólapra másolva!

A tárgyalás várhatóan ősszel kezdődik. Ha a vád beigazolódik a büntetés pénzbírságtól egészen végrehajtandó szabadságvesztésig is terjedhet. Karancsi Tibor korábban többször, többek között a parlamenti olajbizottság ülésén is állította, hogy 1995. májusában feljebbvalói megakadályozták, hogy olajszőkítőket buktasson le. Karancsi ekkor ugyanis olajszőkítőket ért tetten a macskási olajtelepen. Lefoglalt egy 10 vagonból álló illegális olajszállítmányt, de szerinte felettesei megakadályozták, hogy leleplezze a tetteseket. Visszarendelték ugyanis a kapitányságra embereivel, miközben a tetten ért bűnözők és a vagonok is a telepen maradtak. Karancsi szerint mindez azért történhetett, mert felettesei kapcsolatot tartottak az alvilággal. A szeghalmi rendőrkapitányság vezetői tagadták a százados állításait.

Az ügyet a Csongrád megyei bírósághoz utalták. Az RTL Klub információi szerint azonban Karancsi Tibor elfogultságra hivatkozva azt kéri, hogy más bíróság tárgyalja az ügyet. Karancsi szerint nincs biztosíték arra, hogy a Csongrád megyei bíróságon elfogulatlanul ítélkeznének.