Másfél millió dollárért mérné a nézettséget az MTV elnöke

Egy-másfél millió dollárba kerülne az az új mérési rendszer, aminek segítségével Mendreczky Károly, a Magyar Televízió (MTV) nemrég megválasztott elnöke megszüntetné az AGB Hungary monopolhelyzetét - becslik az összeget hirdetési ügynökségek. A néző tévénézési szokásairól egy karórába épített mobilrendszer segítségével kaphatnak információt a kutatók.

Az AGB jelenleg az egyetlen cég, amely műszeres mérést végez a hazai televíziók nézettségéről, így a cég adatai jelentősen befolyásolják a csatornák reklámidőinek értékesítési feltételeit. A köztévé elnöke által szorgalmazott új módszer egy karórába épített mobilrendszer. Ezt hordja a néző, akinek pontos tévénézési szokásairól így kaphatnak információkat a kutatók. A módszer előnye, hogy vele akár hetente új mintán lehet mérni az adások nézettségét. Ugyanakkor ez az eszköz jelenleg még kísérleti stádiumban van, így még legalább egy-két év, mire bevezethetik. Ennek ellenére az MTV Rt. az MTA-Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézettel (Sztaki) közösen az idén tavasszal már pályázott támogatásért a Széchenyi-terv keretén belül az új módszer bevezetésére. Információink szerint azonban első körben a pályázatot elutasították. Mendreczky Károly egyébként többek között azért szorgalmazza ezt a rendszert, mert - mint elnöki pályázatából is kiderül - nem feltétlenül hisz az AGB adatainak, miután a tavalyi labdarúgó-Eb nézettségi adatai jelentősen eltértek az MTV által megbízott Gallup telefonos méréseitől.

Az AGB Hungary marketingigazgatója, Bozsonyi Károly lapunknak elmondta: többször kezdeményezték a Gallupnál az egyeztetést a különböző adatok tisztázására, de erre a Gallup nem volt hajlandó, így azóta sem tudják többek között, hogy pontosan milyen módszerrel mért a közvélemény-kutató cég. Manchin Róbert, a Gallup igazgatója lapunknak elmondta: éppen azért nem érezték szükségét az egyeztetésnek, mert ők telefonos mérést végeztek.

- Az ügyfél számára az a fontos, hogy pontos, kiegyensúlyozott mérőrendszer alapján lássa kampánya összhatékonyságát - mondta lapunknak Mondok Attila, az MC Média Company ügyvezetője. - Amennyiben a köztévé az új rendszer felállítása után nem rendel többé az AGB-től, elveszti összehasonlíthatóságát a többi televízióval, ami igen szerencsétlen döntés lenne, ugyanakkor, ha a másik rendszert csak kontrollnak használja, az rendkívül költséges. A médiavásárló cég ügyvezetőjének becslése szerint egy-másfél millió dollárra van szükség ahhoz, hogy összehasonlíthatóak legyenek az adatok, s további háromszázezer dollárba kerülne a folyamatos fenntartás. Az MTA-Sztaki illetékesétől próbáltuk megtudni, hogy mekkora összeget igényeltek pályázatukban, de ezt nem árulták el.

Az AGB monopolhelyzetének felszámolására egyébként évek óta történnek kísérletek. Ugyanakkor viszont az országos lefedettségű médiumok, illetve jelentősebb ügynökségek közösen bíznak meg egy céget a műszeres méréssel, hiszen egyikük sem engedheti meg magának, hogy saját mérőrendszert alakítson ki vagy önmaga bízzon meg egy céget. Hasonló a helyzet Nyugat-Európában is. - A teljes médiapiacon a nézettségi adatok számítanak "valutának", amivel elszámolnak egymásnak a hirdetők, ezért rendkívül fontos, hogy állandó és egyértelmű számok legyenek - tette hozzá a marketingigazgató. Az AGB 840 háztartásban kihelyezett műszerek alapján becsüli a nézettséget, s ezzel a módszerrel 2200-2300 ember tévénézési viselkedését képes mérni percre lebontva.

Korábban:

A Közbeszerzések Tanácsa is vizsgálódhat a Magyar Televíziónál