Áron alul értékesítették a velencei Arató-diszkót

Négyzetméterenként 16 ezer forintért adták el a velencei Ifi éttermet - ami az elmúlt években Arató-diszkóként vált közismertté. Az épületegyüttes és az egyhektáros terület egy sportegyesület birtokába került, mely konferencia-központot és szolgáltatóházat kíván kialakítani belőle. Az ingatlant a település is szívesen megvásárolta volna, ám a meghirdetett árat túl magasnak találták, a valódi vételárról pedig csak későn szereztek tudomást.

A nyár végén megszűnik a Velencei-tó egyik legismertebb szórakozóhelye, az Ifi étterem, amelyet az elmúlt években közismerten Arató-diszkóként emlegettek. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság által megbízott vagyonkezelő ez év márciusában hirdette meg eladásra az ingatlant. A pályázatot májusban eredménytelennek nyilvánították, ám - zártkörű eljárás keretében - felszólították az egyetlen pályázót, hogy tegyen "az eddigiekhez képest kedvezőbb mértékű vételi ajánlatot". Így lényegében az egyetlen vevőjelölt, a Cél Sportegyesület maga határozta meg a vételi árat.

A Népszava információi szerint a vagyonkezelő százmilliós összeget szeretett volna kapni az ingatlanért, a sportegyesület azonban csak hetvenet ígért. Ezt később 2,5 millióval megtoldotta, így megkaphatta az éttermet.

A Népszava úgy tudja, Velence önkormányzata is szerette volna megvásárolni a legendás Ifit, hogy ott együtt helyezze el a település több közművelődési intézményét - amelyek ma szétszórtan működnek.

A százmilliós vételár azonban elriasztotta a falu vezetését. Amikor kiderült, hogy egy harminc százalékkal olcsóbb ajánlat nyert, már nem állt módjukban pályázni.

Füri Mihály helyi képviselő, a tulajdonosi bizottság tagja elmondta, a vételi szándék a testületben valóban "beszélgetés tárgya volt", ám a falu csak körülbelül ötvenmilliót tudott volna áldozni e célra, hiszen csaknem ugyanennyit igényelne az épület korszerűsítése.

A lap ugyanakkor úgy tudja, hogy helyi vállalkozók szívesen "beszálltak" volna az üzletbe, ha értesülnek a végső árról. A Cél Sportegyesület végül 72,5 millió forintos bruttó áron jutott a több mint egyhektáros parti területhez, illetve a 2400 négyzetméteres épülethez. Így a telek négyzetméteréért alig háromezer forintot, a felépítményért pedig négyzetméterenként 16 ezer forintot fizettek, ami ingatlanszakértők szerint semmiképp sem tekinthető piaci árnak.

Vadas Tamás, a sportegyesület elnöke elmondta, a nyár végéig még működhet az épületben az Arató-diszkó, szeptembertől azonban megkezdik az átalakítást. A Cél Sportegyesület már működtet a közelben egy kastélyt és egy szállodát is, Az Ifiben pedig konferenciaközpontot és fitneszklubot kívánnak kialakítani, illetve vendéglátóegységet nyitnának - gazdasági társaságok bevonásával.

A diszkó mellett jelenleg egy rendőrőrs is működik az épületben. A helyiséget a község bérli a kapitányság számára. Itt kívánják kialakítani a testépítő klubot, az őrsnek pedig máshol biztosítanának helyet.

Arra a kérdésre, hogy a sportegyesület milyen sporttevékenységet kíván folytatni Velencén, illetve az Ifi étteremben, Vadas Tamás elmondta, elsősorban tevékenységük gazdasági alapjait kívánják biztosítani a vállalkozásból.

Értesülések szerint ingatlanvásárlás esetén elsősorban azért célszerű sportegyesületként megjelennie a vevőnek, mert így a törvény értelmében illetékmentesen juthat az épülethez.

A velencei adásvétel egyébként törvényességi aggályokat is felvet, ugyanis a diszkót bérlő társaság az állami vagyonkezelőtől vette át megőrzésre a nagy értékű berendezési tárgyakat, ingóságokat, amikkel a szerződés értelmében - annak lejártakor - az állam képviselője előtt kell elszámolnia.

Az adásvételi szerződés nyomán ugyanakkor azt írták elő, hogy a felszerelést az új tulajdonosnak kell átadni.

Arató András, a diszkó működtetője ezzel kapcsolatban elmondta, különös jogi patthelyzet állt elő, hiszen az állam "nem veszi vissza" tőlük a vagyonát, a vevőnek pedig ők törvényesen nem adhatják át. Ezért állásfoglalásért az Állami Számvevőszékhez fordultak, mert jogászaik szerint bűncselekményt - hűtlen kezelést - követnének el, ha nem annak adják át az értékeket, akitől átvették.