Bíróság elé állítják a lánchídi hajóbalesetet okozó hajóskapitányt

Vágólapra másolva!
Gyorsított eljárás keretében csütörtökön áll bíróság elé az a horvát hajóskapitány, aki egy német felségjelű uszállyal július 31-én a Lánchídnak ütközött. Az ütközésnél a hajóról leszakadt a kormányosfülke. Az irányíthatatlanná vált vízi jármű lefelé sodródva a Szabadság-híd pillérénél akadt el. Az ütközés nyomán a Lánchíd szerkezetében milliós kár keletkezett. Személyi sérülés nem történt.
Vágólapra másolva!

Korábban a rendőrség illetékese elmondta: a horvát hajóskapitány ittas volt. A balesetet vélhetően az okozta, hogy nem engedte le idejében a kormányállást, így a szerkezet beleakadt a Lánchídba.

A hajóbaleset ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróság jár el. A vádindítványban feltehetően a vízi közlekedés veszélyeztetése, illetve az ittas járművezetés bűncselekményének alapesetét róják a kapitány terhére. Ezekért a bűncselekményekért halmazatban legfeljebb négy év szabadságvesztés szabható ki.

Bíróság elé állításra a törvény szerint akkor kerülhet sor, ha legfeljebb nyolcévi szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény ügyében az elkövetéstől számított 15 napon belül megtartják az első tárgyalást. További feltétel, hogy az ügy egyszerű megítélésű legyen, a bizonyítékok rendelkezésre álljanak, és az elkövetőt tetten érjék vagy beismerje a terhére rótt cselekményt. Az ilyen eljárásban csak egyszer, legfeljebb nyolc napra napolhatja el a tárgyalást az elsőfokú bíróság.

Korábbi cikkünk: