Hétfőn határozatképtelen lehet a Tisztelt Ház

Vágólapra másolva!
Amennyiben csak az MSZP, az SZDSZ, a Torgyánhoz hű kisgazdák, illetve a függetlenek mennek el a parlament hétfői ülésére, szinte biztos, hogy határozatképtelen lesz a Országgyűlés. A Fidesz, a MIÉP és a pártból kizárt kisgazdák ugyanis szinte biztosan nem lesznek ott nagy számban az ülésen. A házbizottság mára összehívott tanácskozására sem megy el mindegyik frakcióvezető, Szájer Józsefet például Rogán Antal helyettesíti.
Vágólapra másolva!

Kevés az esély arra, hogy határozatképes legyen az Országgyűlés hétfőre tervezett rendkívüli ülése. A frakciók többsége ugyanis nem tette kötelezővé tagjainak a részvételt. Mint beszámoltunk róla, a szocialisták és a szabad demokraták két vizsgálóbizottság felállítását szeretnék elérni az ülésen. Az egyik azt vizsgálná, hogy terheli-e és ha igen, milyen felelősség Orbán Viktor kormányfőt azokért a feltételezett visszaélésekért, melyekkel az agrártárca volt politikai államtitkárát gyanúsítják. Szabadi Béla jelenleg előzetes letartóztatásban van. A másik bizottság a miniszterelnök édesapja bányáinak adott állami megrendeléseket tisztázná.

A Fidesz képviselőcsoportja körfaxban értesítette saját képviselőit az ülés várható hétfői időpontjáról, ám csak arra kérték a tagokat, hogy jelentsék be, el tudnak-e menni. A parlament mentelmi bizottságának fideszes elnöke, Isépy Tamás szerint egy parlamenti képviselő nem utasítható semmire. Lapunknak azt is elmondta, a Fideszben az a gyakorlat, hogy fontos témák vagy ügydöntő szavazások idején a frakcióelnökségtől kell a képviselőnek engedélyt kérnie, ha távol akar maradni az ülésről. A mai házbizottsági ülésen viszont még a frakcióvezető Szájer József sem vesz részt. A szabadságát Balatonöszödön töltő politikust a Népszava információja szerint Rogán Antal helyettesíti.

Volt már arra példa, hogy a vezető kormánypárt hazarendelte képviselőit az eredményesség érdekében. Ez történt a legutóbbi ülésszak idején is. A képviselőcsoportnak jelenleg 142 tagja van.

Ennek megfelelően a fideszesek jelenléte nélkülözhetetlen lenne ahhoz, hogy megszavazzák a rendkívüli ülés napirendjét. Nem kötelezte tagjait részvételre a MIÉP sem. Győri Béla szóvivő szerint a frakcióelnökség rábízta 12 tagjára, hogy eldöntsék: mennek-e vagy sem. Bánk Attila szerint az FKGP-frakció 15-16 főből álló, úgynevezett platformos szárnya sem vesz részt teljes létszámban az ülésen. Tagjai közül többen külföldön vannak, és Bánk nem hiszi, hogy emiatt megszakítanák nyaralásukat.

Nem valószínű a Turi-Kovács Béla vezette csoport részvétele sem. A kisgazdapártból kizárt képviselőknek ez a 15-16 fős csoportja reménykedhet ugyanis a leginkább abban, hogy helyeket kaphat a választások előtt a Fidesz országos listáján. Így - információink szerint - az FKDSZ-tagok úgy látják, nem lenne politikus döntés, ha elmennének a rendkívüli ülésre, amelyet a Fidesz sem támogat.

Várhatóan teljes számban részt vesznek az ülésen a Torgyán József elnökhöz hűséges kisgazdák. Erre a pártelnök kötelezte őket az FKGP legutóbbi országos vezetőségi ülésén, miután többször kijelentette: pártja támogatja a rendkívüli ülés megtartását.

Az egyik kezdeményező párt, az SZDSZ 24 tagú frakciója előreláthatóan teljes létszámban elmegy hétfőn az ülésre. Bár a frakció vezetői senkit sem köteleztek rá, de Kis Zoltán szerint mindenki ott lesz, aki Európában van.

Balsai István MDF-es frakcióvezető azt közölte, a mai házbizottsági ülés után döntenek álláspontjukról.

Ha 136 szocialista, 24 szabad demokrata, 12 Torgyánhoz hű kisgazda és a függetlenek mennek el a rendkívüli ülésre, a plénum biztosan határozatképtelen lesz, mert 189 képviselővel határozatképtelen a parlament, így a napirendről sem szavazhatnak. Ehhez ugyanis legalább 194 képviselőnek kell jelen lennie.

Korábban:

Jövő hét hétfőn rendkívüli ülés a parlamentben