A Fidesz szerint az MSZP támadást indított a kis- és középvállalkozók ellen

Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje egy nyilatkozatában közölte, hogy nincs szükség a kis- és középvállalkozók kiemelt állami támogatására a nemzeti tőke megerősítése érdekében. Kövér László, a Fidesz ügyvezető alelnöke felháborodását fejezte ki. Közölte: pártja a jövőben is támogatni fogja a kis- és középvállalkozókat.

Kövér László, a Fidesz ügyvezető alelnöke közölte: Magyarországon a kis- és középvállalkozók kétmillió embert foglalkoztatnak. "Ha őket nem, milyen érdekcsoportokat tart támogatandónak az MSZP" - tette fel a kérdést Kövér. Hozzátette: ez a réteg a "gazdaság motorja" lehet, és szem előtt kell tartani, hogy nem viszik ki a tőkét az országból, szemben a külföldi befektetőkkel.

Az ügyvezető elnök szerint a bankok a világon mindenhol fontosnak tartják a nemzeti tőke támogatását, míg Magyarországon a többségében külföldi kézben lévő bankok ezt nem teszik meg. "Medgyessy Péter ráadásul ennek a banki szférának egy meghatározó alakja" - jegyezte meg Kövér.

A politikus szerint a kis- és középvállalkozók 40-50 éves lemaradásban vannak, és ez pont annak a pártnak köszönhető, amelyikhez egykor Medgyessy is tartozott. Kövér szerint az MSZP miniszterelnök-jelöltje mindig is a külföld érdekeit tartotta szem előtt. "Internacionalista kutyából nem lesz nemzeti szalonna" - összegezte véleményét a politikus.

Glattfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium fideszes államtitkára a sajtótájékoztatón közölte: aki a kis- és középvállalkozói kör különleges támogatásának szükségességét vitatja, az a Széchenyi program alapjait kérdőjelezi meg. Az államtitkár szerint ha a kis- és középvállalkozók helyzete romlik, akkor a többi emberé is. Éppen ezért a Fidesz további kedvezményeket akar adni a kis- és középvállalkozóknak.

[origo]