Szerződést bontana az egyik vasutasszakszervezet

Az egyik vasutasszervezet a MÁV-val tavaly megkötött megállapodás felmondását kezdeményezi, mert szerintük a szerződés a bérre vontakozó pontjain kívül nem lett betartva.A MÁV cáfolja a szerződésszegést.

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) jövő hétfői, MÁV Rt.-hez intézett levelében kezdeményezi a vasúttársaság és a három reprezentatív szakszervezet között tavaly februárban létrejött hároméves megállapodás felmondását - közölte Gaskó István, a VDSZSZ elnöke. Az elnök a megállapodás felmondását azzal indokolta, hogy a MÁV a bérre vonatkozó pontot kivéve az egyezmény összes pontját felrúgta.

A szakszervezeti vezető elmondta, hogy a kollektív szerződés szerint a levelük elküldését követő nyolc napon belül 15 napos egyeztető tárgyalássorozat veszi kezdetét, ennek eredménytelensége esetén három hónap múlva veszíti érvényét a megállapodás. Gaskó reméli, hogy a három szakszervezet és a vasúttársaság képes lesz tárgyalóasztal mellett megegyezni egymással.

Tételesen cáfolhatók azok az állítások, amelyek alapján a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) a vállalat és a reprezentatív szakszervezetek három évre szóló megállapodásának felmondására törekszik - közölte Bajnai Gábor, a MÁV Rt. vezérigazgató-helyettese.

A Bajnai elmondta: az első félévben 16,4 százalék volt a társaságnál az átlagkereset emelkedése az előző év azonos időszakához képest. Így tehát nem állja meg a helyét a VDSZSZ 11 százalékra vonatkozó állítása. A társaság tartotta magát a megállapodáshoz, sőt a kereseteket nem az év végén egészíti ki a feltételezettnél magasabb tényleges inflációhoz igazodva, hanem ezt már május 1-jén visszamenőleges hatállyal tette meg. Akkor év elejéig visszamenőlegesen 2,5 százalék kiegészítő béremelést valósítottak meg. Így érték el az említett 16,4 százalékot.

Érthetetlen a menedzsment számára, hogy miért éri kritika a megállapodásban szereplő foglalkoztatáspolitikai vállalásokkal kapcsolatban. Az egyezségben az szerepel, hogy idén 600-zal csökkenthető a MÁV létszáma, miközben az elbocsátások száma ténylegesen 203 volt.

A kollektív szerződés alapján a szociális és jóléti rendszer a MÁV-nál a Munka törvénykönyvében kötelezően előírtakhoz képest 6 milliárd forinttal biztosít több juttatást. A megállapodás felmondásával erre sem tarthatnának igényt a dolgozók.

A szakszervezet kifogásolja, hogy nincs megegyezés a bértarifa-rendszerről. A vállalat már múlt év szeptemberében öt változatot adott át a szakszervezeteknek, de az érdekképviseletek egymás között sem tudnak megegyezni a mindannyiuk által támogatható bérrendszerről. Ezért is írtak alá egy olyan kitételt, hogy a

bérfejlesztés a bértarifa-rendszer elfogadása nélkül is megvalósítható legyen.

Bajnai Gábor szerint alaptalan az a bírálat is, hogy a MÁV Rt. nem vonja be megfelelően a reformfolyamatba az érdekképviseleteket. Leszögezte: a reform elsősorban a tulajdonos és a menedzsment felelőssége. A munkavállalók helyzetére vonatkozó kérdésekről viszont minden esetben tájékoztatást adtak a szakszervezeteknek, s kikérték az üzemi tanács véleményét.

A szociális párbeszédet kifogásoló megjegyzésekre reagálva a vezérigazgató-helyettes elmondta: a Vasúti Érdekegyeztető Tanács (VÉT) júliusig 30 esetben ülésezett, ez gyakorlatilag heti egy érdekegyeztetést jelent. Több megállapodást is kötöttek, így egyezség jött létre például az idei bérekben, a különféle munkavégzési feltételekben, lakáskölcsön-kedvezmények visszafizetésében.

Bajnai Gábor szerint a szakszervezet ezen a ponton valójában nem is a párbeszéd hiányát kifogásolja, hanem azt, hogy számos, az érdekképviseleti tisztségviselőknek járó kedvezményt a társaság ma már nem tud biztosítani. Ugyanakkor azt meg kell érteni, hogy a vállalat lehetőségei végesek. Ahhoz, hogy a hároméves

megállapodásban vállaltakat a vállalatvezetés teljesíthesse, alaposan meg kellett fontolnia a megtakarítási lehetőségeket.

Bajnai Gábor megjegyezte: a szakszervezetek a megállapodásban nem csupán a sztrájk, hanem a munkaharc felfüggesztésére vállaltak moratóriumot. A megállapodás felmondásának állandó lebegtetése, az ezt követő sztrájk emlegetése viszont a munkaharc eszköze, s ezzel gyakorlatilag a VDSZSZ sérti meg a megállapodásban foglaltakat - állítja a társaság vezérigazgató-helyettese. Ha a VDSZSZ eléri a megállapodás felmondását, ezzel a vasutasoknak biztos egzisztenciát jelentő egyezséget tesz semmissé. Így nem teljesíthetők a vállalatvezetés azon vállalásai, amelyek a garantált bérfejlesztésre, s különféle juttatásokra vonatkoznak - közölte Bajnai Gábor.

Korábban:

Egyezségre jutottak a MÁV Rt. és a vasutas-szakszervezetek

(2000. február 22.)