Napokba telik az ügyintézés egyes okmányirodáknál

Az okmányirodák felállításakor kialakult hosszú várakozási idő sok helyen még most sem szűnt meg. Vannak okmányirodák, ahol már hajnalban harc folyik a sorszámokért, és van, ahol napokra előre kiosztják a számokat.

Az okmányirodák indulásakor sok probléma volt a várakozással és az új gépek, a számítógépes hálózat működésével. Később az jelentett problémát, amikor 2001 januárjától az okmányirodák feladata lett a jogosítványokkal és a gépjárművekkel kapcsolatos ügyintézés is. Idén januártól már minden városban és budapesti kerületben működnek az okmányirodák. A Belügyminisztériumnál akkor úgy gondolták, hogy a kezdeti zökkenők után idén már sokkal gyorsabban és egyszerűbben lehet majd az iratokat beszerezni. Ám a többórás várakozás teljesen átlagosnak számít. Helyenként az irodához fordulók aznap már nem tudják elintézni ügyüket, de olyan extrém eset is akadt, hogy egy hónap várakozás után kapott valaki végleges papírt.

Az egyik legfurcsább tapasztalatot a Pest megyei Monoron szerezték, amikor egy újonnan vásárolt autót akartak átíratni. Az illető az autó vásárlása után egy-két nappal el akarta intézni a hivatalos papírokat. Ekkor az okmányiroda ügyintézői arról tájékoztatták, hogy június 20-a után jöjjön vissza (közel egy hónappal később), mert már előre kiosztották a sorszámokat. Azt a tanácsot kapta, hogy ha kivesz pár nap szabadságot, és ott tölti az irodában, akkor lehet olyan szerencséje, hogy egy sorszámmal rendelkező nem megy el. Ekkor ideiglenes igazolást kért a hivataltól, miután a gépkocsi átírását 15 nap alatt el kell intézni. Persze ez sem ment könnyen, de végül megkapta az igazolást. A korábban megadott időpont, június 20-a után végül sikerült elintézni az átírást, de akkor már nem adtak sorszámokat, hanem érkezési sorrendben folyt az ügyintézés. Így aki reggel 4-re odament, az sorrendben már csak a negyedik volt. Aznap hat ember ügyeit tudták elintézni. Természetesen a hosszas várakozás közben az is kiderült, hogy mások is hasonlóan jártak autójuk ügyeit intézve.

Az [origo]-nak nyilatkozó monori aljegyző, dr. Erdélyi Lajos azt mondta, hogy mindent megtesznek, amit lehet, de a gépek lassúak, a rendszer szintén. Emellett a Belügyminisztérium határozza meg a létszámkeretet is, bár az önkormányzat saját erőből már felvett plusz egy főt. Kérdésünkre, hogy a nyitva tartás meghosszabbításával nem lehet-e növelni a hatékonyságot, azt a választ kaptuk, hogy az alkalmazottak sokat dolgoznak, és a hivatalban minden nap van ügyfélfogadás. Igaz, hogy kedden, csütörtökön és pénteken csak déli 12-ig tartanak nyitva, de Erdélyi szerint más okmányirodáknál előfordul, hogy egész nap zárva vannak. A Monorhoz közel eső Vecsésen hosszabb a heti nyitvatartási idő, mint a több mint 10 település ügyeit intéző Monoron.

Urbán György, a Belügyminisztérium Központi Hivatalának vezetője meglepődött az eset hallatán. Közölte, hogy elszomorítja a hír, és reméli, hogy egyedi esetről van szó. Emellett megígérte lapunknak, hogy utána néz az esetnek.

Vecsésen sem könnyebb azonban az ügyintézés. Az [origo]-nak egy panaszos elmesélte, hogy amikor első alkalommal próbált bejutni az okmányirodába, átépítés alatt volt, így a portás tanácsa alapján egy héttel később próbálkozott újra. Viszont ekkor is hiába ért oda a reggel nyolc órás nyitásra, kiderült, hogy reggel 6-kor már kiosztották az összes sorszámot aznapra. Az [origo] kérdésére a vecsési önkormányzat jegyzője, Takács Mária megerősítette, hogy az említett módon lehet elintézni az okmányirodánál az ügyeket.

Természetesen van jó példa is. Budapesten, a zuglói önkormányzatnál háromnegyed órába telt egy új személyi igazolvány elkészítése. A jó példákhoz sorolhatunk olyan vidéki eseteteket, ahol 1-2 óra alatt megy az ügyintézés. Persze nem könnyű összehasonlítani a különböző forgalmú irodák teljesítményét. A monori példa után akár a kedvező esetekhez is sorolhatnánk a X. kerületi példát, ahol bár első alkalommal közölték, hogy aznap már nem lehet bejutni - habár javában tartott az ügyfélfogadás -, másnap azonban a reggel nyolckor megszerzett sorszámmal a kézben az embernek "csak" fél napjába telik az ügyintézés.

Másik gyakori probléma, hogy amikor az ember többórás várakozás után bejut végre az ügyintézőhöz, akkor a kitöltött papírok után derül ki, hogy hiányzik egy elengedhetetlenül fontos papír. Például a lakásba bejelentéshez szükséges (ha van) a haszonélvező aláírása vagy sok esetben anyakönyvi kivonat. Miután ezekről az ügyfél nem tud előre, így kezdheti a sorban állást az elején.

A Belügyminisztérium Központi Okmányirodájában arról tájékoztatták az [origo]-t, hogy a panaszok és a helyi sajátosságok az adott település jegyzőjéhez tartoznak. Létezik egy belügyminisztériumi ajánlás arról, hogy mennyi legyen a heti ügyfélszolgálati óraszám (heti 30 óra), de ezen a helyi hivatalok változtathatnak, akár alacsonyabb is lehet a nyitva tartási idő.

Elmondták, hogy vannak olyan ügyek, melyek országos hatáskörűek, azaz bárhol el lehet intézni. Így azt tanácsolják, hogy akinek ilyen ügye van (például személyi igazolvánnyal kapcsolatos problémák), az ne ragaszkodjon a legközelebbi, de zsúfolt irodához. Ezzel szemben természetesen vannak olyan ügyek, amelyeket csak a helyileg illetékes hatóságnál tudnak elintézni. Ilyen például a vállalkozói igazolvány beszerzése.

Urbán György elmondta, hogy a panaszkezeléseket helyi szinten szokták intézni, és ha így sem oldódik meg, akkor ér el hozzájuk is a panasz. Eddig körülbelül 500 000 ügyet intéztek, ehhez képest 100-200 panasz érkezett hozzájuk. Hozzátette: az autók átírásához sok minden szükséges, ezért az időigényesebb például egy egyszerű személyi igazolvány készítésénél. Urbán tapasztalatai alapján hozzátette, hogy a rendszer működőképes, de természetesen folyamatosan javítani kell. Elmondta: "kivételes helyen van, összehasonlítva más közigazgatási szolgáltatásokkal".

[origo]

Korábban:

Keddtől az okmányirodák állítják ki a jogosítványokat

Túlterheltek az okmányirodák

Ajánlat:

A Belügyminisztérium oldala

Az okmányirodák