Vádemelési javaslat a korrupt főtanácsos ellen

Vágólapra másolva!
Alkalmanként 150-200 ezer forintot fogadott el az Országgyűlési Hivatal egyik volt főtanácsosa azoktól a külföldiektől, akik azt remélték segítségével könnyebben juthatnak magyar állampolgársághoz. A férfi ellen vesztegetés, hivatali visszaélés és közokirat-hamisítás vádjával indítanak eljárást.
Vágólapra másolva!

Vádemelési javaslattal zárult az a nyomozás, amelyet az Országgyűlés Hivatalának egy főtanácsosa ellen indítottak még tavaly novemberben. A főtanácsos alkalmanként 150-200 ezer forintért vállalta, hogy megkönnyíti a magyar állampolgárságért folyamodók dolgát. B. Lászlót vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel és közokirat-hamisítással vádolják. Az ügyben őrizetbe vették B. László segítőjét W. Anikót, valamint másik három személyt, akik különböző mértékben vettek részt az állampolgársági ügyek megszervezésében libanoni, egyiptomi és román nemzetiségű személyek kérelmei esetében. Közülük V. Tamás esetenként 50 ezer forintért vett részt mások helyett az állampolgársági igazolás megszerzéséhez szükséges vizsgákon.

[origo]