Vizsgálóbizottságot kezdeményez az ex-kisgazda

Vágólapra másolva!
Molnár Róbert volt kisgazda képviselő a Központi Környezetvédelmi Alap 1994 és 1998 közötti gazdálkodását átvilágító vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi. A tárcát akkor az MSZP-s Baja Ferenc vezette.
Vágólapra másolva!

Molnár Róbert független országgyűlési képviselő a Központi Környezetvédelmi Alap (KKA) 1994 és 1998 közötti gazdálkodását átvilágító vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi. A volt kisgazda honatya kedden elmondta: már benyújtotta az Országgyűléshez javaslatát, hogy egy parlamenti bizottság foglalkozzon a KKA előző ciklusbeli gazdálkodása mellett a pályázati pénzek szétosztásának teljes körű átvilágításával, valamint a Környezetvédelmi Minisztérium reklám- és egyéb szerződéseinek átvizsgálásával is.

Molnár Róbert tervei szerint az Országgyűlés szeptemberi, első plenáris ülésnapján csatolja az indítványhoz a képviselők egyötödének aláírását. A politikus emlékeztetett arra: 1999 januárjában hasonló országgyűlési határozati javaslatot már beterjesztett a parlament elé, akkor azonban az FKGP frakciójának vezetése - szavai szerint - "számára gyanítható okból" nem kezdeményezte annak napirendre vételét a Házbizottság előtt.

Felidézte, hogy a határozati javaslat beterjesztése miatt a szocialista ex-miniszter polgári peres eljárást kezdeményezett ellene, azonban keresetét a bíróság jogerős ítéletben ejtette. - Bár a perből győztesen kerültem ki, de a vizsgáló bizottság felállítására vonatkozó javaslatom elsikkadt, pedig 1994 és 1998 között a közvélemény igen nagy érdeklődést tanúsított az MSZP-s politikus vezette tárca körül tapasztalható mende-mondák, híresztelések iránt - fogalmazott.

Molnár Róbert a határozati javaslat indoklásában erre példaként említette több újságcikk címét, amelyben Baja Ferenc és egy vodkagyár, valamint a Nyírfa-ügy szerepelt.