Orbán eljárást indítana a Dunaferr-sikerdíjak miatt

A kormányfő szerint az indokolatlannak tűnő sikerdíjak miatt a kormánynak jogi eljárásokat kellene indítania a Dunaferr-rel kapcsolatban. Jogász szakértők már vizsgálják az ügyet.

A miniszterelnök szerda reggeli rádiós interjújában a Dunaferr-rel kapcsolatban is nyilatkozott. Orbán Viktor szerint köztudott dolog volt, hogy az előző kormány idején, egy "jogtörténeti érdekességnek minősíthető" vagyonkezelői szerződés alapján, több milliárd forintos sikerdíjat fizettek ki a Dunaferr Rt. akkori vezetőinek.

"Egyszer a Magyar Fórumban láttam egy Dunaferr Saga-szerű riportsorozatot, talán 3 vagy 4 számból is állhatott, szerintem ez még az előző kormány időszakában látott napvilágot, és ott szerepeltek mindenféle fizetési számok is" - állította Orbán.

A kormányfő szerint a magyar közvélemény értetlenül áll az előtt, hogy miképpen lehetséges ilyen összegű pénzeket fizetésként felvenni, különösen akkor, ha egyes szakemberek szerint vitatható, milyen teljesítmény húzódik meg emögött. A kormányfő felhívta a figyelmet arra is, hogy a polgári kormány megtagadta az előző kabinet idején kötött szerződés alapján igényelt sikerdíj kifizetését a Dunaferr Rt. vezetőinek.

A miniszterelnök szerint felvetődik, hogy a kormánynak jogi eljárásokat kellene indítani, mivel a szerződéskötés körülményei, az indokolatlannak tűnő sikerdíjak fizetése erre alapot adhatnak. A kormányfő közölte: a jogász szakértők már vizsgálják, hogy a rendelkezésre álló információk alapján szükséges-e büntető vagy polgári eljárást indítani az ügyben.

Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy miért nem vett részt a parlament hétfői rendkívüli ülésén, kijelentette: pártpolitikai kampányokban egyelőre nem vesz részt, akkor sem, ha ezek színpada a Parlament.