Aktívabbak és többen vannak idén nyáron a kullancsok. Az élősködők elsősorban a reggeli és délutáni órákban támadnak. A csípés körüli bőrpirosodás Lyme-kórra utalhat.

Az idei nyáron a korábbi évekhez képest jóval többen fordultak orvoshoz kullancscsípés miatt, ennek oka az lehet, hogy az élősködők jóval aktívabbak - közölte Lakos András szakorvos, a budapesti Kullancsbetegségek Ambulanciájának. A szakember elmondta, hogy a kullancsok aktivitása és száma általában négyévenként csúcsosodik ki, két éve például alig volt beteg.

Lakos András szerint a főváros környéki kedvelt kirándulóhelyek - így a Pilis, a Börzsöny - valamint a budai hegyvidék is fertőzött a Lyme-kórt terjesztő kullancsokkal. A szakorvos felhívta a figyelmet, hogy az élősködők főként a kora reggeli és a késő délutáni órákban aktívak, ezekben az időszakokban az erdős, bokros területen tartózkodóknak célszerű jobban odafigyelniük.

A kullancs ellen nehéz védekezni, a test nagy részét eltakaró ruházat megnehezítheti az élősködők dolgát, nagy melegben azonban senki nem visel ilyen holmikat. Lakos András kiemelte akit megcsípett a kullancs, semmiképpen ne kenegesse, ne nyomkodja, ne fojtsa meg az állatot. "Legkönnyebben úgy lehet eltávolítani a kullancsot, ha egy kis csipesszel a fejvég közeli részt megfogjuk és kirántjuk" - közölte a szakorvos.

Lakos András szerint azok mindenképpen forduljanak orvoshoz, akiknek a csípést követő 1-2 hét után annak helyén bármilyen bőrpír megjelenik, ilyen esetben fennáll ugyanis a Lyme-kór veszélye. A kórokozó gyermekeknél főként arcideg-bénulást idézhet elő, de vezethet enyhébb lefolyású agyhártya-gyulladáshoz, később jelentkező ideg és izületi gyulladásokhoz. A betegség fáradékonysággal, csontfájdalommal is járhat.