A Kerezsi Endre-díj

Vágólapra másolva!
Az ISM Kerezsi Endre-díjat alapított a testnevelés és a sport iskolai népszerűsítésében eredményes munkát végző személyek részére
Vágólapra másolva!

Kerezsi Endre-díjat vehetett át:

dr. Istvánffy Csaba, a Magyar Tanárok Országos Egyesület elnöke

Ónody Szabolcs sportszakembernek

Dózsa György, a Nyírbátori Szárnyas Sárkány Kulturális Vállalkozás képviselője

Fábián László, a Médiasprint Kft. vezetője,

Galambos Zsolt, női kosárlabda-edzőnek, (távollétében Angyal Józsefné egyesületi elnök vette át a díjat),

Georges Baal, a pszichológiai doktorok tudományának,

Halász Judit, színész és énekesnőnek,

Háy Éva, drogprevenciós szakembernek,

Helesfai Katalin, vakok iskolája igazgatójának,

dr. Jánosik Judit, addiktológus-pszichológus orvosnak,

Kemény Ferenc, vízilabda mesteredzőnek, (külföldi távolléte miatt a díjat nem tudta átvenni)

Kogon Mihály, a Közös Erővel Fogyatékosok és Társaik Sportegyesület elnökének,

Kolibri Színház,

Kolma Dávid, a www.drog.net internetes honlap működtetőjének,

Kökény Beatrix, olimpiai bajnoknak,

Kun Zoltán, a Magyar Szervátültettek Szövetségének egykori sportvezetőjének (poszthumusz) (a díjat a fia vette át),

Levente Péter, televíziós és rádióműsorok munkatársa, (az díjátadáson nem jelent meg) Mátyás Károlynak, az erdélyi Jegenye község plébánosa,

a Megszállottak Klubja,

Mészöly Kálmán, kiemelkedő sportolói, sportvezetői tevékenységérnek elismeréséül,

dr. Móna István, olimpiai bajnok

Olaszy Csaba, a droghasználók segítése és érdekvédelme elismeréseként,

Orendi Mihály, a Debrecen Városi Sportcentrum igazgatója,

a Labdarúgó Orvosválogatott,

dr. Petrekanits Máté, sportorvosnak,

Rácz Sándor, a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány Szakképző, Speciális Iskola és Kollégium igazgatójának,

Rákay Philip, a VIVA+ Televízió műsorvezetőjének,

Répási László, Nógrád megyei sportigazgató,

Rök Samu, testnevelőtanár, edző,

Schobert Norbert, edző,

Szűcs Zoltán, a Debreceni Siketek Labdarúgó Klubjának elnöke,

Telek Ervin, addiktológus szakember,

Tóth István, az Alba Volán Rt. vezérigazgatójának, a Magyar

Öttusa Szakszövetség elnökségi tagjának,

Tyütyünkov Ivanov Plamen, gyermek- és ifjúsági programok szponzorának,

dr. Vámos Péter, magyarországi kábítószerprogramok fejlesztésében nyújtott segítségéért (a díjat külföldi tartózkodása miatt nem tudta átvenni),

dr. Zacher Gábor orvos és

az MTV Zanzibar Tv-műsor.