Nyolcvanmilliárdot költöttek a millenniumra

Vágólapra másolva!
Több mint 80 milliárdot fordított a Nemeskürty-féle kormánybiztosi hivatal, a kultusz tárca, valamint az önkormányzatok a millennium megünneplésére. A kormánybiztos, valamint kormányzati tagok szerint a millennium igazi sikertörténet, amit vitat az ellenzék. Társadalomkutatók szerint a kormánynak sikerült különböző jobboldali "törmelékeket" egy egységes csoportba kovácsolni.
Vágólapra másolva!

A millenniumi ünnepi évben szervezett programokat mindenképpen "győzelemként" lehet elkönyvelni; ezt bizonyítják a puszta tények is, hiszen háromezer magyar önkormányzat, település, falu és város a maga módján önszántából ünnepelte meg az államiság ezredik évét - fogalmazott Nemeskürty István kormánybiztos. Nemeskürty István úgy véli: a kormánybiztosság által az eseményekre költhető pénz nem volt sok. Mint mondta: az Országgyűlés szavazhatott volna meg többet is. A hivatal összesen ötmilliárd 334 millió forintot kapott a költségvetésből. Ebből az összegből csaknem másfél milliárdot köztéri szobrok és műalkotások felállítására és rekonstrukciójára költöttek. A zászlóátadás költsége (3200 zászló) csupán 130 millió forint volt.

Sok önkormányzatnak nagy terhet jelentett akár egy-két millió forint előteremtése is - nyilatkozta Dióssy László, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke. Sokan úgy gondolkodtak, ha már kaptak állami támogatást, akkor illik azt kipótolni saját erőből is. Így összesen - bár erről nem készült pontos felmérés - az önkormányzatok körülbelül 12 milliárddal járultak hozzá - tudta meg a lap Dióssy Lászlótól. A TÖOSZ elnökének tapasztalata szerint sok helyen vért izzadtak, hogy kigazdálkodják az ünnepség költségeit. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) a millennium jegyében összesen 63,3 milliárdot adott, illetve adni fog például múzeumok, műemlékek és templomok felújítására - tudta meg a Magyar Hírlap. Az NKÖM politikai okokból elbontott, megcsonkított, megrongálódott köztéri alkotások rekonstrukciójára csaknem 100 millió forintot osztott ki. Az alkotások között ereklyés országzászlók, turulmadarak, s adtak pénzt a Horthy Miklóst ábrázoló szegedi Aba-Novák-festményre is.

Burány Sándor (MSZP) képviselő úgy nyilatkozott, hogy az ünnepség költségei majdnem a duplájára emelkedtek a tavalyihoz képest. A Széchenyi tervben lakásépítésre tavaly és idén összesen körülbelül 23-24 milliárdot szánt a kormány. Szerinte ennyit kellett volna csupán ünneplésre fordítani, míg ennek többszörösét biztosítani a lakásépítésre. Nem osztotta az ellenzéki politikus véleményét Szalai Annamária (Fidesz), a kulturális bizottság tagja. Minden egyes millenniumra szánt forint továbbiakat hozott és a lakosságban közösségi erőt szabadított fel. Ennek többszörösét is érdemes lett volna erre költeni - tette hozzá. Mint mondta: a millennium igazi sikertörténet. Sikertörténet annyiban, hogy a különböző jobboldali "törmelékeket" a kormány egy egységes csoportba össze tudta kovácsolni - véli Tamás Pál szociológus. Ugyanígy látja Závecz Tibor, a Szonda Ipsos kutatási igazgatója is, aki szerint az ünnepségek a jobboldalnak nem hoztak plusz szavazatokat. Nem az a baj, hogy pénzt adtak műemlékek felújítására, hanem, hogy ezeket az összegeket ideológiai pántlikákkal látták el - tette hozzá Tamás Pál.

Korábban: