A reklámszövetség nem tartja illetékesnek magát

Vágólapra másolva!
A reklámszövetség etikai bizottsága nem tarja magát illetékesnek arra, hogy a szocialisták által kérteket kimondja a Happy End Kft.-ről, amiért az az MSZP szlogenjét használta. A szocialisták alelnöke viszont épp a bizottság illetéktelensége miatt úgy érzi, hogy megszületett a párt első győzelme a kft.-vel szemben.
Vágólapra másolva!

Az MSZP elnökhelyettese azért kezdeményezett eljárást a Magyar Reklámszövetség etikai bizottságánál a Happy End Kft.-vel szemben, mert az nem kívánt eleget tenni a szocialisták kérésének. Az MSZP erkölcsi és anyagi elégtételt akart szerezni, amiért a cég - forrás megjelölése nélkül - használta a párt jelmondatát. A Happy End Kft. ügyvezetője azt válaszolta, hogy cége semmiféle szerzői jogsértést nem követett el és egyéb jogsérelmet sem okozott, amikor az Országimázs Központ által kiírt tenderre olyan pályázatot írt, amelyben a "Magyarország mindannyiunké" jelszót használta. Az MSZP elnökhelyettese, Szili Katalin azonban úgy vélte, a szlogent csak az MSZP tagjainak áll jogában kimondani, leírni, kinyomtatni, hiszen a jelmondat a tavaly októberi kongresszus óta az MSZP sajátjaként ismert. A politikus kifogásolta, hogy a jelmondat jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Happy End elnyerhesse a 4,2 milliárdos pályázati díjat, mivel biztonságot, jövőt, kiszámíthatóságot sugall az ország minden állampolgárának. A "kölcsönvételt" pedig a szerzői jogok megsértésének tekintik a szocialisták, ezért azt várták a kft.-től, hogy általuk megjelölt sajtóorgánumokban jelentessen meg közleményt, amelyben elismeri: pályázatában az MSZP jelmondatát használta fel. Ezzel egy időben kellett volna a cégnek egyenként ötvenmillió forintot fizetnie 14, egészségügyi területen tevékenykedő alapítványnak.

Csépány Nóra, a Happy End ügyvezetője azt írta Szilinek, egyetért vele abban, hogy Magyarország mindannyiunké, de azt csak akkor tudja kifejezni, ha a szóban forgó összetételt használhatja. Ezért alaptalannak tartja, hogy az általa vezetett cég eleget tegyen a szocialisták követeléseinek. Ezek után kérte Szili Katalin a Magyar Reklámszövetség etikai bizottságától, hogy az állapítsa meg a Reklámetikai Kódex megsértését. Az MSZP szerette volna elérni, hogy a bizottság hívja fel a Happy Endet, orvosolja normasértő magatartását. A szakmai grémium azonban nem kívánt érdemben állást foglalni. A bizottság elnöke ugyan morálisnak kívánatosnak tartaná, hogy a politikai reklámok is olyan követelményeknek feleljenek meg, elbírálásuk is olyan legyen, mint a gazdasági és társadalmi célúaké, de ezt ma sem a reklámjog, sem a Magyar Reklámetikai Kódex nem írja elő. Így a bizottságnak nem tekinti tisztének bármely politikai reklám megítélését.

Ezt Szili Katalin a Happy Enddel szembeni első szocialista győzelemként könyvelte el. Szerinte ugyanis a szakmai szervezet valójában azt mondta ki, hogy a Happy End nem gazdasági, nem is társadalmi reklámra használta a szlogent, hanem politikaira. Vagyis - véli a politikus, a cég politizál, márpedig akkor felvetődik a kérdés, hogy kinek érdekében jár el? Szili sajnálatosnak tartja, hogy az Országimázs Központ tenderére pályázva a Happy End nem a társadalom érdekében igyekezett eljárni.

Korábban:

A Fidesz szerint Adyé a "Magyarország mindenkié" szlogen