Ma kezdik munkájukat az ellenzéki tényfeltárók

Vágólapra másolva!
Ma tartja első ülését az az ellenzéki képviselőkből álló tényfeltáró munkacsoport, amelyet a miniszterelnök felelősségének tisztázására alakított meg múlt héten az MSZP és az SZDSZ parlamenti frakciója.
Vágólapra másolva!

A rész-vizsgálóbizottságot az Országgyűlés múlt heti rendkívüli ülése után alakította meg a két ellenzéki párt. Azon ugyanis határozatképtelenség miatt nem sikerült létrehozni azt a két vizsgálóbizottságot, amelynek egyike azt tisztázta volna, hogy terheli-e felelősség a kormányfőt azokban az ügyekben, amelyekkel jelenleg Szabadi Bélát, az FVM korábbi politikai államtitkárát gyanúsítják. A másik testület pedig az Orbán-bányák és a Dunaferr közötti dolomitszállítási szerződéseket vizsgálta volna meg. Minthogy a kormánypárti, valamint a MIÉP-es honatyák nem támogatták a bizottságok létrehozását, részparlamenti ülésen úgy döntött az MSZP és az SZDSZ, hogy maguk kezdik meg a vizsgálatokat. A kormányfői felelősség vizsgálatára megalakított munkacsoport elnöke, Keller László korábban elmondta: mindenekelőtt azokat az írásbeli kérdéseikre adott válaszokat vizsgálják meg, amelyeket a képviselők Stumpf István kancelláriaminisztertől, illetve Polt Péter legfőbb ügyésztől kaptak. A munkacsoport nem csupán a miniszterelnöki felelősség kérdését kívánja tisztázni, hanem a kormányzati ellenőrző rendszer elmúlt három évi működését is. Keller szerint ugyanis e nélkül nem derülhet ki, hogy miként történhetett meg az, hogy háromévi háborítatlan munka után bilincsbe verve vittek el egy államtitkárt.

Mint az Orbán-bányák ügyét tisztázó munkacsoport vezetője, Bauer Tamás elmondta: a részbizottság legkorábban jövő héten kezdi meg munkáját.