Meghalt a deutschlandbergi buszkatasztrófa gépkocsivezetője

Vágólapra másolva!
Meghalt az 1999 januárjában tizennyolc halálos áldozatot követelő deutschlandbergi buszkatasztrófa gépkocsivezetője.
Vágólapra másolva!

Az információt megerősítette dr. Morvai Balázs, az intenzív osztály vezető főorvosa. Az 1999. január 24-én történt tömegszerencsétlenség előidézője maga is áldozatává vált a tragédiának, hiszen akkor életveszélyes sérüléseket szenvedett és lelkileg-testileg teljesen összeomlott.

Azóta újabb és újabb súlyos, életveszélyes betegségek jöttek ki rajta. Mint emlékezetes, főként kőszegi és szombathelyi diákok indultak útnak 1999 január végén, amikor a Graztól nem messze lévő település határában az akkor húszéves autóbusz fékrendszere felmondta a szolgálatot és az utasokkal zsúfolt jármű egyre gyorsulva a lejtőn megállíthatatlanul csapódott a hegyoldalnak.

A tragédia 18 halálos áldozatot és 27 súlyos sérültet követelt. Többen közülük életük végéig maradandó károsodással fognak élni. A tömegszerencsétlenség következtében családok szakadtak szét, szülők, nagyszülők roppantak össze vagy váltak súlyos beteggé. Volt olyan is, aki a busz után autózva szemlélője lett gyermeke tragédiájának.

A 27 súlyos sérültet főként a grazi kórházban ápolták, köztük Kolcsárt is, akit az osztrák bíróság három év börtönbüntetésre ítélt, s ebből súlyos betegségei miatt csak 19 hónapot kellett letöltenie. Végül maga Kolcsár is áldozattá vált, hiszen a súlyos testi és lelki megpróbáltatásokat soha nem tudta feldolgozni, sőt, a tragédia közvetlen családtagjai egészségét is kikezdte.

Korábban: