Lelőttek egy 43 éves férfit Penészlek határában

Vágólapra másolva!
A ma korahajnali órákban lelőttek egy 43 éves nyírbátori férfit Penészlek határában egy tanya közelében.
Vágólapra másolva!

A hajnali órákban Penészlek-Kisbergeltagra riasztották a rendőrséget. A bejelentés szerint egy több fős társaság támadta meg a tanyát, akik hangoskodtak és kővel dobálták a házat. A telefonáló, aki a tanya lakója volt, elmondta, hogy lövéseket is hallottak. Mire a rendőrjárőr a helyszínre ért, a támadók már eltűntek. Utóbb a ház közelében rátaláltak egy férfi holtestrére.

Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy az elhunyt férfi egy 43 éves nyírbátori lakos, aki mellkasi sérüléseibe halt bele. A rendőrség a bűncselekmény körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja.