Vágólapra másolva!
Lukács László, a település korábbi polgármestere szerezte meg a legtöbb szavazatot vasárnap a Gyöngyössolymoson rendezett időközi választáson.
Vágólapra másolva!

Schósz Attiláné, a helyi választási iroda vezetője elmondta: a 2638 választójoggal rendelkező gyöngyössolymosi közül 1598-an adták le a szavazatukat, ami 60,5 százalékos részvételi arányt jelent.

Az 1585 érvényes szavazat közül 956-ot gyűjtött be a függetlenként újrainduló polgármester, ami a voksok 60.3 százaléka. A második legtöbb, 483 szavazatot a másik független jelölt, Fülöp Pál szerezte meg, ami 30,5 százalékos eredményt jelent.

A három induló közül a harmadik helyen Kerek Ákos, a Fidesz - MPP, illetve a Független Kisgazdapárt közös jelöltje végzett 146 vokssal, vagyis 9.2 százalékos támogatottsággal.

Az időközi önkormányzati voksolás szabályai szerint érvényességi küszöb nincs és a legtöbb voksot megszerző jelölt, ez esetben Lukács László foglalhatja el a polgármesteri széket.

A választást azt követően írták ki, hogy májusban lemondott tisztségéről Lukács László, miután a devizaszabályok megszegése miatt jogerősen elítélte a Heves megyei Bíróság.

A falu korábbi vezetője még 1993-ban devizahatósági engedély nélkül vitte ki Romániába a község erdélyi testvértelepülésének a képviselőtestület által jóváhagyott pénzt.

Lukács László 1980 óta megszakítás nélkül a falu első embere, először tanácselnökként, majd polgármesterként.

Korábban: