Egyesül az FKDSZ és a Kisgazda Szövetség

Pénteken Tiszaújvárosban formálisan megállapodott az egyesülésről a Cseh Sándor vezette Kisgazda Szövetség és a kisgazda minisztereket is egyesítő Független Kisgazdák Demokratikus Szövetsége (FKDSZ). Szerdán a Fővárosi Bíróságon is bejelentik a módosításokat. A Kisgazda Szövetség nevet viselő párt elnöke várhatóan az FKDSZ vezetője, Szabó János honvédelmi miniszter lesz. A Lányi Zsolt vezette reformkisgazdákkal nem egyesülnek.

Kedden délután 2-kor összeül a Kisgazda Szövetség döntéshozó testülete, ahol elfogadják a Független Kisgazdák Demokratikus Szövetségével való fúziót. Az egyesülésre a Kisgazda Szövetség alapszabálya és a pártörvényben foglaltak alapján kerülhet sor. A módosításokat szerdán bejelentik a Fővárosi Bíróságon, és várhatóan még aznap jogszerűen életbe is lépnek a változások - mondta az [origo]-nak Cseh Sándor, a Kisgazda Szövetség jelenlegi elnöke.

"Innentől kezdve keményen kell dolgoznunk, fel kell kutatnunk a képviselőjelölteket és közösen felállítjuk a választási irodáinkat is" - tette hozzá Cseh.

A fúzió várhatóan elnökváltással is együtt jár, valószínűleg Szabó János honvédelmi minisztert, az FKDSZ vezetőjét választják meg a Kisgazda Szövetség elnökévé. Cseh Sándor legalábbis Szabót fogja javasolni a posztra. Emellett a döntéshozó testületek is kibővülnek az FKDSZ delegáltjaival.

A Lányi Zsolt vezette reform-polgári platformról lemondott a Kisgazda Szövetség. "Lányi Zsolték kitaktikázták magukat" - közölte Cseh Sándor. "Az augusztus 4-i szolnoki határozat számukra is megadta a lehetőséget. Az FKDSZ élt vele, Lányiék viszont nem." Cseh elmondta: Lányi Zsolt igénye az volt, hogy egyesülés esetén ő legyen a Kisgazda Szövetség elnöke, és emberei a posztok 60 százalékát töltsék be. "Én ezt nem tudtam megígérni, mert nálunk a demokrácia nem így működik" - mondta Cseh az [origo]-nak.

A Kisgazda Szövetség néven egyesülő párt azt reméli, hogy a 2002-es választásokon mind a 176 egyéni választókörzetben önálló jelöltet tudnak állítani.

Kapcsándi Dóra

Korábbi cikkünk:

Közös döntéshozó testületet akarnak a kisgazda szövetségek