Nem kapkodtak a hiteligénylő lapok után a diákok

Vágólapra másolva!
Egyelőre csekély az érdeklődés a diákhitel-igénylő lapok iránt. A postahivatalokban hét végére várják a diákok rohamát. Hivatalosan még nem született döntés a diákhitel kamatáról. A fiatalok havi 10, 15, illetve 21 ezer forintos részletekben juthatnak a Diákhitel Központ (DHK) által folyósítandó hitelhez.
Vágólapra másolva!

Tegnap megkezdődött az állami diákhitel-igénylő lapok árusítása. Ezek az ország 2520 postahivatalában 300 forintos egységáron vásárolhatóak meg. A várakozásokkal ellentétben a hallgatók nem rohamozták meg a postákat. Délután három óráig a kisebb postákon 10 darabnál kevesebb, az egyetemekhez, kollégiumokhoz közelieken 10-20, a legnagyobb fővárosi postán is csak mintegy 90 darab igénylőlapot vásároltak. A nagyobb forgalmat a sokáig nyitva tartó nagypostákon azonban inkább késő délutánra, illetve a hét végén várják.

Hivatalosan még nem született döntés a diákhitel kamatáról - mondta lapunknak Őri András, a Diákhitel Központ (DHK) Rt. kommunikációs igazgatója. A tulajdonosváltás miatt ugyanis csak tegnap állt fel a DHK új igazgatótanácsa. A sajtófőnök tájékoztatása szerint az igazgatótanács napokon belül dönt a hitel kamatának mértékéről és azt azonnal nyilvánosságra is hozza. Így a szerződéskötéskor már egyértelmű és ismert lesz a diákhitel kamata.

A kamat mértéke mellett még bizonytalan a diákhitellel kapcsolatos állami garanciavállalás formája is. Az idei költségvetési törvény ugyan megemlíti az állam kezességvállalását, ám a jogszabály nem fogalmaz egyértelműen. Ennek oka, hogy a törvény megírásakor a DHK és a Pénzügyminisztérium még vitatkozott arról, hogy az állam a központ által felvett hitelre vagy a hallgatói kölcsönökre vállaljon garanciát. Mindez elbizonytalaníthatja azokat a pénzintézeteket, amelyek hitelt nyújtanának a DHK-nak.

Az igénylők havi 10, 15 vagy 21 ezer forintos részletekben juthatnak hozzá a hitelhez, amelynek folyósítása, októbertől kezdődik. Az igénylőlapok leadása után a postán rögzítik a hallgatók adatait. A Diákhitel Központ a tanulmányi osztályokkal való egyeztetések után megküldi a hallgatóknak az elfogadó nyilatkozatot.

Mint arról beszámoltunk, a Diákhitel Központ Rt. a Postabanknál erre a célra nyitott számlára utalja majd a hitelt a hallgatóknak, akiket számlanyitási, számlavezetési, illetve kártyahasználati díj nem terhel majd. A diákhitel már korábban közzétett feltételei csupán egy pontban változnak: a hitel kamata az első két tanévben 9,5 százalékra mérséklődött.