Zarándokot hallgatta meg az ellenzék

Kedden délelőtt tartotta alakuló ülését az az ellenzéki képviselőkből álló részbizottság, amelyet az Orbán-bányák állami megrendeléseinek vizsgálatára hoztak létre. Az ülésen Zarándok Jánost hallgatták meg.

A Bauer Tamás (SZDSZ) vezette parlamenti munkacsoport első ülésén Zarándok Jánost, a Mészkő és Dolomit Kft. vezetőjét hallgatták meg. Döntöttek arról, hogy a közeljövőben a Dunaferr vezetőségét és Orbán Győzőt, a miniszterelnök édesapját is meghívják.

Bauer Tamás szerint Zarándok közölte, hogy Orbán Győző cégének azóta van sokkal több megrendelése a Dunaferrtől, amióta a Fidesz kormányra került. Emellett viszont a Mészkő és Dolomit Rt. megrendelései csökkentek. Zarándok szerint nem gazdasági, hanem politikai okok miatt döntött Orbán cége mellett a Dunaferr.

Nem felelnek meg a valóságnak Zarándok Jánosnak, a székesfehérvári Mészkő és Dolomit Kft (MD) vezetőjének az ellenzéki honatyákból álló képviselői munkacsoport előtt tett állításai - közölte a Dunaferr az MTI-vel kedden.

A Dunaferr szerint Zarándok János kizárólagos beszállítói jogának a megszüntetését a gazdasági ésszerűség diktálta, Orbán Győző bányája ugyanis 1999-től az MD árainál mintegy tíz százalékkal olcsóbban szállított dolomitot a Dunaferr Acélművek Kft.-nek. A Dunaferr akkor cselekszik a piaci logika szabályai szerint, ha a piac mindkét szereplőjét egymással versenyeztetve, a lehető legkedvezőbb áron szerzi be az acélgyártáshoz szükséges alapanyagot - tartalmazza a közlemény.

Az Orbán-bányák ügye akkor került előtérbe, amikor idén nyáron a Dunaferr vezetése fel akarta bontani Zarándok 2009-ig érvényes szerződését és Orbán Győzőt megbízni a dolomitszállítással. Később kompromisszumos megállapodás született, így mindkét cég szállíthat követ a Dunaferrnek.

Ezután több ellenzéki képviselő is vizsgálóbizottság felállítását követelte az ügy tisztázására. Ennek érdekében rendkívüli parlamenti ülés összehívását is kérték, de az ülés határozatképtelen volt.

Bauer korábban azzal indokolta az Orbán-bányák vizsgálatát, hogy ”nemzeti érdek, hogy mielőbb tisztázódjék: visszaélt-e hatalmával a miniszterelnök annak érdekében, hogy a saját családjának szerezzen anyagi előnyöket, vagy ez alaptalan gyanú, amit el kell oszlatni".

A munkacsoport tagja - Bauer Tamáson kívül - Herczog Edit, Tompa Sándor és Veres János szocialista, valamint Világosi Gábor szabad demokrata honatya.

[origo]