Orvos szakértők is azonosították Nógrádi Zsolt apjának holttestét

Vágólapra másolva!
A hivatalos szakértők is azonosították Nógrádi József holttestét. A két Nógrádi fiú már korábban is biztos volt benne, hogy apjukat találták meg.
Vágólapra másolva!

Az RTL Klub információi szerint fogazata alapján azonosították az igazságügyi orvos szakértők is Nógrádi József holttestét. A hírt a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője nem erősítette meg, de nem is cáfolta. Közölte: úgy tudja, hogy még pénteken kora délután is tartanak a vizsgálatok. Csütörtökön már - ruházata alapján - édesapjaként azonosította a holttestet a kisebbik testvér, Nógrádi Ádám.

Az olajügyekben elhíresült Nógrádi Zsolt apja három éve, 1998 októberében tűnt el. Most szerdán találták meg egy névtelen levél alapján Pirtón, egy kútba rejtve.