Trükkös tolvajokat vettek őrizetbe<BR/>

Vágólapra másolva!
Az autópályákon közlekedőket rettegésben tartó, úgynevezett trükkös tolvajok egy csoportja akadt fenn tegnap Monoron a Pest megyei rendőrök közúti ellenőrzésén. A 35 éves G. Ismet jugoszláv állampolgár és két társa az eddigi adatok szerint tucatnyit követett el az utóbbi időben a megye útjain történt 258 lopásból.
Vágólapra másolva!

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csaknem teljes állománya részt vett azon a kétnapos kiemelt közúti akción, amelynek csúcsfogása a régóta keresett G. Ismet és két bűntársának őrizetbe vétele volt. A jugoszláv csapat tegnap hajnalban Opel Senator gépkocsijukkal futottak a rendőrök karjaiba. A főkapitányságtól kapott információink szerint az utóbbi hónapokban 258 úgynevezett trükkös lopás történt a megye közútjain. A további bűncselekmények visszaszorítása érdekében augusztus elején egy speciális nyomozó csoport kezdte meg működését, amelynek kizárólagos feladata volt az ilyen jellegű bűncselekmények értékelése, feldolgozása, valamint operatív felderítése. Az elmúlt hetek sikeres fogásai bebizonyították, hogy többnyire külföldiek, arabok, jugoszlávok, szerbek és macedónok szakosodtak erre a bűncselekményfajtára.

Általában hárman utaztak egy autóban. A kiszemelt kocsi vezetőjének menet közben mutogatással adták tudtára, hogy járművével valami nincs rendben. Mikor az illető félreállt, ketten tört németséggel próbálták ecsetelni a bajt a kiszálló sofőrnek, míg harmadik társuk beült a sértett autójába. Kedvező esetben csak a pénztárcákat, táskákat, iratokat lopták ki, de többször előfordult, hogy magát az autót is magukkal vitték.