Vágólapra másolva!
Továbbra is jogszerűnek tartják a Miniszterelnöki Hivatalban az Országimázs Központ adatkérését a Millenniumi Országjáró terjesztéséhez, ennek ellenére nem kérnek ki több személyes adatot a központi nyilvántartóból - értesült a Népszava. Igaz, így egy súlyos jogsértéssel kevesebb lesz a jövőben, de jogilag továbbra is aggályos a kulturális programmagazin terjesztése.
Vágólapra másolva!

Nem kér több nevet és lakcímet az Országimázs Központ a Millenniumi Országjáró kézbesítéséhez - értesült a Népszava. Bár a Miniszterelnöki Hivatalban és a Belügyminisztériumban egyaránt jogszerűnek találják az eddigi kézbesítési módszert, a "békesség kedvéért", az adatvédelmi biztos állásfoglalására is tekintettel a jövőben nem kezelnek adatot. A kulturális programmagazint a jövőben a hivatal a posta bevonásával kézbesíti majd. Az Országimázs Központ tájékoztatása szerint mindez csak munkaátszervezést jelent. Az adatokat továbbra is a központ kéri ki az eddigi paraméterek szerint, de a BM Központi Hivatal Adatnyilvántartója az információt a postának továbbítja.

Ezzel a megoldással valójában a Miniszterelnöki Hivatal nem követ el súlyos jogsértést - állítja egy lapunk által megkérdezett adatvédelmi szakértő. Az más kérdés, hogy a posta jogosult-e az adatkezelői tevékenységre. Ha nem, akkor továbbra is sérül több millió állampolgár személyiségi joga.

Igaz, a törvény szerint kezelhetne adatot, de csak direkt markentig céljából. A Millenniumi Országjáró magazin terjesztése pedig nem minősül ilyen feladatnak. Jogilag tehát továbbra is aggályos a kulturális programmagazin terjesztése.

Mint ismert, Majtényi László volt adatvédelmi biztos szerint több mint hétmillió állampolgár személyiségi joga sérült azáltal, hogy az Országimázs Központ jogellenesen jutott hozzá, tárolta és továbbította nevüket és lakcímüket. Erre figyelemmel a felelősség megállapítása miatt vizsgálat lefolytatására kérte Pintér Sándor belügyminisztert és Stumpf Istvánt, a Miniszterelnöki Hivatalt irányító minisztert.

Az ajánlásban megszólítottak nem értettek egyet az adatvédelmi biztos álláspontjával és az adatkezelés jogszerűsége mellett érveltek. Ennek megfelelően az ombudsmani ajánlás után nem sokkal az imázsközpont újra kért és kapott is neveket, lakcímeket a központi nyilvántartótól, így névre szólóan postázta a Millenniumi Országjárót. Emiatt újabb panaszok is érkeztek az adatvédelmi biztos hivatalához.

Lenkovics Barnabás általános ombudsman - aki megválasztásáig az adatvédelmi biztost is helyettesíti - azt ígéri, két héten belül közli a Millenniumi Országjáróval kapcsolatos állásfoglalását.