Vágólapra másolva!
A vecsési számlagyár ügyében Burillák Attila, az APEH szóvivője tegnap bírálta a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét, aki szerinte veszélyezteti a nyomozás eredményességét.
Vágólapra másolva!

Az ötmilliárd forint kárértéket is jóval meghaladó vecsési számlagyár ügyében Burillák Attila, az APEH szóvivője tegnap bírálta "kollegáját", a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét, aki szerinte veszélyezteti a nyomozás eredményességét. Az ügyről, amelyben az MSZP egyik politikusa is érintett, újabb részleteket tudott meg a Magyar Nemzet.

Ilyen súlyos maffiajellegű bűncselekményben nincs, és nem is lehet helye vádalkunak - fogalmazott Burillák Attila, az APEH szóvivője. A napilap értesülése szerint ugyanis az ügyben több gyanúsított vádalku felajánlását tervezi. Burillák nehezményezte továbbá, hogy Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője olyan információkat adott ki a sajtónak, amelyeknek nyilvánosságra kerülése veszélyezteti a nyomozás eredményességét "ebben a szervezett bűnszövetségben, különösen nagy értékre elkövetett adócsalási ügyben".

A lap információi szerint az adónyomozók az eljárás során lefoglalták az úgynevezett "feketekönyvelést", amelyben az elkövetők tételesen végigvezették, hogy kinek, mikor, milyen értéken állítottak ki fiktív számlát. A terjedelmes dokumentum tartalmazza a közvetítők neveit is.

A Magyar Nemzet úgy tudja, az ügyben Balázsi Tamást, az MSZP vecsési szervezetének elnökét -, aki kiterjedt kapcsolatrendszerét használta ki - is előzetes letartóztatásba helyezték mint közvetítőt. Az MSZP - Jánosi György választmányi elnök korábbi nyilatkozata szerint - felfüggesztette Balázsi Tamás párttagságát és párttisztségeit, aki túl azon, hogy kongresszusi küldött volt, helyet kapott a szocialista párt országos választmányában is.

(OS)