Vágólapra másolva!
Többrendbeli hivatali visszaélés miatt emeltek vádat Szabó József büki jegyző ellen. A jegyző tagadja a vádakat, és azt állítja, hogy egy volt munkatársa jelentette fel személyes bosszúból.
Vágólapra másolva!

Hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolja a Körmendi Városi Ügyészség Szabó Józsefet, Bük nagyközség jegyzőjét. Fejes Péter, a Vas Megyei Főügyészség sajtószóvivője a személyiségi jog védelmére hivatkozva nem kívánta felfedni a vádlott személyazonosságát, de azt elmondta, hogy az ügyészség a vádindítványt alaposnak találta, ezért többrendbeli hivatali visszaélés miatt vádat emelt a Vas megyei település jegyzője ellen.

A vádindítvány szerint a jegyző több esetben megszegte hivatali kötelezettségét, túllépte hatáskörét, illetve visszaélt hivatali hatalmával, amivel hátrányt okozott az önkormányzatnak, és előnyhöz juttatott bizonyos ügyfeleket.

Szabó József elmondta: feltételezése szerint az egyik volt munkatársa jelentette fel, aki személyes bosszúból a lejáratására törekszik, és ártani akar az önkormányzatnak is. "Építési engedélyezési eljárásokról van szó, amelyekben mint jegyző hatósági jogkörömet gyakoroltam" - mondta. Szabó József közölte: teljesen alaptalan az a vád, amelyben őt hivatali hatalommal való visszaéléssel gyanúsítja a feljelentő.

A jegyző állítja, 30 éves közigazgatási gyakorlata során mindig betartotta és betartatta a törvényeket, tevékenységével pedig semmiféle hátrányt nem okozott az önkormányzatnak. A jegyző a vádemelés ellenére is - vélhetően a jogerős bírósági ítélet megszületéséig - ellátja munkakörét.