Áder János házelnök állásfoglalásán múlik az, hogy hajlandó lesz-e találkozni az ellenzéki politikusok részvételével tevékenykedő részbizottsággal Sepsey Tamás, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnöke. A házelnöknek arról kell tehát nyilatkoznia, hogy milyen jogi státust képvisel a miniszterelnök felelősségét firtató grémium.

Bár az MSZP-SZDSZ által létrehozott tényfeltáró munkacsoport - amely a miniszterelnök FVM-ügyekben feltételezett felelősségét kívánja tisztázni - tegnap szerette volna meghallgatni Sepsey Tamást, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) elnökét, a találkozóra nem kerülhetett sor. Sepsey ugyanis csak akkor kíván a részbizottság tagjainak kérdéseire válaszolni, ha számára is tisztázottá válik a munkacsoport jogi helyzete. Ennek érdekében levélben fordult Áder János házelnökhöz. Sepsey ebben idézi a Házszabály egyik bekezdését is, amely az elnök feladatai között az Országgyűlés jogainak gyakorlását, valamint tekintélyének megóvását is megjelöli. Mindemellett idézi az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvényt is, amely az állami szervek kötelezettségei közé rendeli az országgyűlési képviselők munkájának támogatását. Ennek részeként azt is, hogy a szükséges felvilágosítást megadják nekik. Mindezek alapján Sepsey arról kéri Áder János állásfoglalását, hogy minek minősül a Keller László vezette munkacsoport, az általuk indítványozott tényfeltáró beszélgetésen kötelező-e a köztisztviselőknek megjelenniük.

A részbizottság a Kehi elnökén kívül Szabadi Bélával is beszélgetést kíván folytatni a közeljövőben, hogy megismerhessék a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő politikus véleményét mindarról, ami politikai államtitkársága idején a mezőgazdasági tárcánál történt. A minisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal együttműködésének részletei felől is érdeklődnének tőle az ellenzéki képviselők. Mindez közelebb viheti a munkacsoportot annak megismeréséhez: milyen a kormányzat döntéshozatali mechanizmusa, milyen rendben zajlott a volt államtitkár hivatali tevékenységének ellenőrzése, értékelése. A beszélgetés megszervezéséhez Polt Péter legfőbb ügyész segítségét kérte a héten Keller László, a tényfeltáró munkacsoport elnöke.

Mint ismeretes, a csupán szocialista és szabad demokrata képviselők részvételével megalakított munkacsoport egy tényfeltáró beszélgetésen már túl van, hiszen az elmúlt héten Torgyán József kisgazda pártelnök, miniszterként Szabadi Béla korábbi főnöke megjelent a rész-bizottság által kezdeményezett beszélgetésen, és válaszolt a kérdésekre.

Korábban:

Torgyán: A kommunisták tisztességesebbek voltak velem